Teszik ezt úgy, hogy bemutatják: az 50-es években (nagyapáink korában) lassabban, megfontoltabban zajlott az élet, nyugodtan, családi körben ettek, nagyokat sétáltak, és az ételadagok is kisebbek voltak.
A szpotban kettéosztott képernyőn egyszerre követhetjük egy 60 évvel ezelőtti, és egy mostani fiatal apa egy napját, a végén pedig kiderül, hogy az egyik a másiknak a nagyapja. A szpot azzal zárul, hogy felszólítanak: mozogjunk többet, együnk jobban, vegyük könnyedén a dolgokat, és mindenekelőtt élvezzük az életet.
A Coca-Cola ezzel a szpottal folytatja az elhízás elleni kampányt, amely több szakmai fórumon bíráltak, mondván, a porciók mind az italok, mind az ételek területén részben épp a Coca-Cola, a gyorséttermek és az fmcg-cégek hathatós közbenjárása miatt növekedtek az elmúlt 50 évben drámaian,
Az American Society for Nutritional Sciences (Amerikai Táplálkozástudományi Társaság) szerint pedig az amerikaiak kóros elhízásának pont az az elsőszámú oka, hogy drámaian megnőtt az otthonon kívül fogyasztott élelmiszerek adagja, illetve mert ezekben általában túl sok kalória van.
Korábban a Brighthouse és a Citizen2 egy kétperces szpotban úgy mutatta be a Coca-Colát, mint amely cég elkötelezetten küzd az elhízás ellen azáltal, hogy az Egyesült Államokban egyre több helyen lehet kalóriaszegény vagy -mentes üdítőt venni.
Az Adweek élesen bírálta a szpotot, mert a reklám az elhízást az emberek hibájának tartja, mondván a cég mindent elkövet azért, hogy az amerikai állampolgárok minél kevesebb cukrot vigyenek be, ráadásul arra a közhelyre is felhívják a figyelmet, hogy aki többet eszik, mint amennyit mozgás során eléget, az bizony hízni fog. A fent bemutatott legújabb szpot egyébként ugyanezt a vonalat viszi tovább, az emberekre rátelepedő fogyasztási kényszert a Coca-Cola magától eltagadva lényegében az emberek önkényes, szabad akaratukból való tespedtségéként, esetleg kegyesen (mint ebben az esetben is) a körülmények nyomása alatt vergődő kényszerként mutatja be.
A Coca-Colát a közelmúltban több szervezet is támadta, például a Center for Science in the Public Interest tanácsadó csoport, amelynek Alex Bogusky csinált reklámot, amiben jegesmedvéken mutatják be a kóros elhízás veszélyeit.
A Coca-Cola a WWF-fel is együttműködik, A cég vállalta például, hogy 2020-ig 25 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátást és a vízfelhasználást, vagy hogy a fejlett piacokon az eldobott flakonok legalább 75 százalékát begyűjtik.
Ezen kívül az üdítőóriás, amelynek ikonikus figurája a jegesmedve, szintén a WWF-fel együttműködésben 2 millió dollárt különített el, hogy megmentsék a veszélyeztetett sarkvidéki fajt. A felmelegedés hatására ugyanis a jégmezők nagy ütemben olvadnak, a jegesmedve sikeres vadászatához viszont elengedhetetlen ezek kiterjedt megléte.

