
Bevezető, a leginnovatívabbaknak választott FMCG cégek listája, módszertan.
Érdemes odafigyelni rájuk
Az „innovátorok”, vagyis az ilyen szemléletet képviselő vállalkozások elengedhetetlen szereplői, mozgatórugói egy-egy piac fejlődésének. E gondolattól vezérelve jött létre a TOP 50 innovátor/Újítók a hazai FMCG piacon című kiadványunk.
A tavalyi, TOP 50 FMCG Szakember kiadvány folytatásaként ezúttal igyekeztünk azokat a cégeket összegyűjteni és bemutatni, amelyek a hazai FMCG piac „motorjai”. Nem volt egyszerű ez a vállalkozás, és azt is jól tudjuk, hogy bizonyára számos olyan vállalat működik még jelenleg a piacon, amely tevékenysége, működése, „hozzáállása” okán szintén joggal szerepelhetett volna ebben a kiadványban.
Az innováció fogalmát sokan, sokféleképpen megfogalmazták már. Egyes értelmezések szerint „az innováció új, vagy jelentősen továbbfejlesztett termék (áru, szolgáltatás, eljárás), új marketing- vagy szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben vagy a külső kapcsolatokban”. Egy biztos, az innováció vonatkozzon bármire, lényege az újdonságban keresendő, és abban, hogy a korábbiaktól eltérő és/vagy szokatlan minőséget képvisel.
A szubjektivitást mérséklendő, a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan idén is több tucat, a piacon tevékenykedő,
illetve azt jól ismerő szakembert kértünk fel, segítsenek nekünk a válogatásban. A javasolt cégek közül került ki a végső TOP 50-es listánk. Nem tartozott a válogatás szempontjai közé a vállalkozások mérete, sokkal inkább azok hozzáállása, hogy mennyire hatja át működésüket a megújítás szellemisége. Semmiképpen sem rangsorról van szó. Szándékunk, hogy pozitív példákon keresztül mutassuk be, hogyan lehet a piacon versenyképesen működni, fejlődni. Sokféle megoldásról olvashatnak ebben a kiadványban. Az is kiderül, a siker több oldalról közelíthető meg, számos összetevőt igényel, ugyanakkor nincs rá biztos recept. Egy azonban biztos, kemény, következetes munkát, és folyamatos, éber, a világra nyitott, kreatív hozzáállást követel.
Jó olvasást kívánok!
Ács Dóra
A kiadványban szereplő vállalatok
ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.
Élen a növekedésben, élen a minőségben
Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft.
Egyre több az új termék
AUCHAN MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Innovációs igazgatóságot hoztunk létre
chocoMe Kft.
Új ízek nyomában
Coca-Cola Magyarország
Lépést tartva a változásokkal
Detki Keksz Kft.
Ropogtatnivalók egészségesen
Danone Magyarország Kft.
Az innováció kulcseszköz
Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft.
Innováció mint éltető oxigén
dm Kft.
dm – a trenddiktáló
eisberg Hungary Kft.
A gondolkodó emberek viszik előre a céget
Dreher Sörgyárak
A fogyasztó is részese a fejlesztési folyamatnak
Fevita Hungary Zrt.
2016 a megújulás éve volt
Foodnet Zrt.
Felkészülten a jövő igényeire
Fornetti Group
Folyamatos megújulásra törekszünk a pékáru piacon
Friesland-Campina
Innováció minden magasabb hozzáadott értéket jelentő fejlesztés
Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.
Minden, ami pulykából előállítható
G’Roby Centrum Kft.
Az online üzletágunkban az innovációé a főszerep
Gyermelyi Zrt.
Az innováció nálunk a mindennapi tevékenység szerves része
Gyulahús Kft.
Fejlesztéseinkkel a fogyasztói visszajelzésekre reagálunk
HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.
Az innováció számunkra nem kötelező gyakorlat
HELL ENERGY Magyarország Kft.
Az egyik alappillér az innováció
Henkel Magyarország Kft.
Környezettudatosan a nagyobb értékekért
HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt.
Termékfejlesztésen keresztül gyakoroljuk az innovációt
Intersnack Magyarország Kft.
A mi piacunkon az innováció kulcskérdés
Kőröstej Csoport
A világon egyedülálló megoldásokat találtunk
Kometa 99 Zrt.
Van, amit csak újra fel kell fedezni
Lactalis Hungária Kft.
A kutatásnak kiemelt szerepe van
Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.
„Minden jót, jó áron”
Optimum Kkt.
A legjobb maradhat
Master Good Kft.
Az innováció a sikeres adaptáció eszköze
MIRELITE MIRSA Zrt.
Új színt hoztunk a streetfood világába
Mondelez Hungária Kft.
Az édességek szerelmesei újdonságokat várnak
Naponta Kft.
Fogyasztói kutatás hatására finomhangolunk
NASZÁLYTEJ Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt.
Élen a laktózmentes termékekben
Nestlé Hungária Kft.
Közös értéket teremteni
Partner in Pet Food Hungária Kft.
A legvadabb ötleteket is meghallgatjuk
Pécsi Sörfőzde Zrt.
Stílusosság kívül-belül
Penny Market
Okos megoldások az innováció jegyében
Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.
Tiszta forrásból
Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.
Új generációs innováció
Rossmann Magyarország Kft.
Új generációs innovációk
Sága Foods Zrt.
Szükség van a folyamatos újításra
Sió-Eckes Kft.
Zászlóshajó a gyümölcslevekben
Sole-Mizo Zrt.
Innováció minden, ami előremozdít
TESCO- Global Áruházak Zrt.
Középpontban a vásárlói élmény
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
Hangsúlyt kap az oktatás
Tutti Élelmiszeripari Kft.
Elébe menni a fogyasztói igényeknek
UNILEVER Magyarország Kft.
Fejleszteni fenntartható módon
Univer Product Zrt.
Hungarikumok az ételízesítőkben
Zwack Unicum Nyrt.
Ha innovációról van szó, a pénz nem akadály
Módszertan
A TOP 50 innovátor/Újítók a hazai FMCG piacon című kiadvány létrejöttét egy több hónapon át tartó, alapos munka előzte meg, hogy az olvasók a lehető legrelevánsabb listát vehessék a kezükbe.
Az összeállítás a következőképpen jött létre:
Több mint negyven, az FMCG piac különböző területein tevékenykedő szakembert
– szakmai szervezetek, szövetségek képviselőit, piackutatókat, a háttériparban tevékenykedő cégek képviselőit –, valamint a tavalyi FMCG TOP 50 Szakember kiadványunk szereplőit kértük fel, hogy tegyenek ajánlásokat, szerintük az FMCG-pi acon melyek azok a cégek, amelyek az átlagosnál nagyobb hangsúlyt fektetnek az innovációkra, termék- és/vagy technológiai folyamataik fejlesztésére. A szak embereket arra kértük, hogy 10-10 – food és nonfood céget, illetve kereskedelmi vállalkozást jelöljenek a listára.
A megkeresésünkre reagálók az Élelmiszer szaklap szerkesztőségével kiegészülve alkották a TOP 50 Innovátor című kiadvány grémiumát. Az egyes cégekre érkező szavazatokat összesítve állítottuk össze annak a hazai FMCG piacon tevékenykedő 50 vállalkozásnak a listáját, amelyek helyet kaptak a kiadványban.
SZEMPONTOK:
Melyek azok a cégek,
• amelyek a legtöbb innovációval jelennek meg a hazai FMCG-piacon,
• innovációi hatással vannak a saját ágazatuk fejlődésére,
• saját piacukon „véleményvezérek”, akár kategóriateremtő termékekkel rendelkeznek,
• a legkorszerűbb termelési, gyártási technológiával rendelkeznek,
• kiemelkedő termelési, gyártási technológiát alkalmaznak,
• kiugró eredményeket tudnak felmutatni a K+F területén,
• legtöbbet költenek innovációra,
•hosszú távon, fenntartható módon tevékenykednek.

