Az Unilever a környezettudatos működés szellemében jelentősen csökkentette gyáraiban az energiafelhasználás, a vízfogyasztás, a felhasznált anyagok és a kibocsátott hulladék mennyiségét, aminek eredményeként 2008 óta mintegy 300 millió euróval csökkentette költségeit. A vállalat ezzel egy időben a fenntartható forrásokból származó mezőgazdasági nyersanyagainak arányát jelentősen (2010-ben 14% volt), mintegy 36 százalékra növelte 2012-ben.
Unilever Fenntarthatósági Terv – második éves fenntarthatósági jelentés
2010-ben az Unilever három nagy, 2020-ig elérendő célt tűzött ki maga elé:
- hozzásegít több mint 1 milliárd embert az egészség és a jólét javításához
- a nyersanyagokat 100 százalékban fenntartható forrásból szerzi be
- megfelezi termékei ökológiai lábnyomát a teljes értékláncra vonatkozóan
A vállalat a tíz évre tervezett Fenntarthatósági Terv első két évében stabilan halad céljai megvalósítása felé.
A brit-holland tulajdonú FMCG óriás egészség és higiénia javítását célzó programjaival mintegy 224 millió embert ért el világszerte. A programok során kiemelt figyelmet kapott a kézmosás betegségmegelőző szerepének hangsúlyozása, a biztonságos ivóvíz lehetőségének megteremtése, a szájápolási szokások javítása és a fiatalok önbecsülésének fejlesztése.
2012-ben a nyersanyagok több mint harmada (36%) származott igazoltan fenntartható forrásból, ami különösen a pálmaolaj, a cukor, a kakaó, a zöldségek és a napraforgó olaj tekintetében jelent elmozdulást.

A fenntarthatósággal kapcsolatos eredmények különösen azokon a területen kiemelkedőek, amikre a vállalatnak közvetlen hatása van. 2008 és 2012 között a gyártás során keletkező széndioxid harmadával, a hulladék mennyisége 50 százalékkal csökkent. 2012-re a vállalat 252 gyárának több mint felében teljesen megszűnt a hulladéklerakás, további cél, hogy ez minden gyárban megvalósuljon 2015-ig. Ugyanakkor a teljes értékláncra vetítve a gyártási folyamat az ökológia lábnyom csupán 4 százalékát* adja. Ezzel szemben sokkal nagyobb jelentőséggel bír a mezőgazdasági alapanyagok beszerzésének módja (25%*) és az, ahogy fogyasztók az egyes termékeket felhasználják (68%*). Az Unilever számára az egyik legnagyobb kihívást továbbra is az jelenti, hogy hogyan ösztönözze fogyasztóit a fenntartható fogyasztásra.
Vezetői összefoglaló
„A globális Fenntarthatósági Tervben megfogalmazott célkitűzések magyarországi működésünket is meghatározzák. A fenntarthatóságra építő üzleti stratégia szellemében számos fejlesztést és beruházást végeztünk az elmúlt évben, aminek mára kézzel fogható eredményei is vannak. Azzal, hogy 2012 novemberében az Unilever Magyarország Kft. is aláírta a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetőknek szóló ajánlását egyúttal külsőleg is elkötelezte magát a fenntartható vállalati fejlődés mellett”- mondta Gyenes András, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Előretekintés
Annak ellenére, hogy az Unilever jelentős eredményeket ért el az elmúlt években, bizonyos kihívásokkal nem tud egyedül megküzdeni. A célok eléréséhez és a valódi változáshoz a vállalatok, a kormányok, a civil szervezetek és a fogyasztók összefogása is szükséges.
„A világ komoly kihívásokkal néz szembe. Aggodalomra ad okot, hogy milyen sok ember számára jelent még mindig komoly problémát, hogy megfelelő mennyiségű, minőségi élelemhez vagy akár tiszta vízhez jusson, gyakran hiányoznak az alapvető higiéniás szokások is, és sokak számára a tisztességes munkavégzés lehetősége sem adott. Meggyőződésünk szerint a gazdasági élet szereplőinek nagy szerepe van az igazságosabb és egyben fenntarthatóbb növekedés kiépítésében, ugyanakkor valódi áttörés csakis a vállalatok, a kormányok és a civil szervezetek együttműködésével érhető el” – tette hozzá Paul Polman.
* az értéklánc egészére és a termékek teljes életciklusára vetített széndioxid-kibocsátás aránya

