hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. július. 24., szombat - Kinga, Kincső.
hirdetés

Ünnepekkor élénkül a pulykahús forgalma

Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai szervezet.

hirdetés

A magyar pulykaágazat helyzete másfél éve stabil, azt keresleti piac jellemzi. Az ágazat bevétele évente 90 milliárd forintra tehető - közölte a pulykaszövetség az MTI-vel.

Belföldön évente közel 100 ezer tonna pulykát termelnek, ennek több mint 40 százalékát exportálják, a kivitel 13 milliárd forint árbevételt eredményez. A feldolgozott hús 8 ezer tonna készítményt, 7,5 ezer tonna panírozott terméket jelent.

A pulykahús 5 százalékkal drágult idén tavalyhoz képest, október elsejétől az áruházláncoknál további áremelés figyelhető meg. Ezt januártól újabb áremelkedés követheti, amelyet a szövetség a közüzemi díjak, valamint a bérköltségek emelkedésével magyaráz.

Közölték azt is, hogy a belföldi pulykahús-fogyasztás mostanra 7,5 kilogrammról 4 kilóra, vagyis az európai átlaggal azonos szintre esett, miközben csirkéből kétszer annyi fogy, mint 15 éve.

2019 első fél évében 13 ezer tonna magyar pulyka kelt el külföldön és 14,3 ezer tonna belföldön, mindkét értékesítés 8-9 százalékot esett tavalyhoz képest.

Forrás: 123rf

Magyarországon a Gallicoop értékesíti a legtöbb pulykát, azt a Gallfood követi. A két cég a piac kétharmadát fedi le, ebből mintegy 40 százalékot a Gallicoop, 25-30 százalékot pedig a Gallfood képvisel.

A pulykahús iránti növekvő kereslet a karácsonyt megelőző egy-két hétre koncentrálódik, ebben az időszakban a Gallicoop Zrt. 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztal elsősorban a pulykamell filé, a pulyka felsőcomb filé és a pulyka darált hús forgalmában - közölte a vállalat az MTI-vel.

A Gallicoop idén várhatóan 39 ezer tonna pulykát vág majd, ebből decemberben 3-3,5 ezer tonnát. Az exportált mennyiség meghaladja a 10 ezer tonnát - közölték.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

A legjobb HR-kommunikációs megoldások versenye. Normál nevezési határidő: augusztus 19.

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.