Egy harminc beszállítót felölelő anonim felmérés szerint az élelmiszer-ipari cégek nem egy esetben gyakorlatilag nyereség nélkül, esetenként a növekvő árbónuszok miatt szállítják a termékeiket, hogy helyet kapjanak az üzletláncok polcain. Az is előfordul, hogy a kíméletlen költséglefaragás miatt időnként kevésbé nívós, ám olcsóbb alapanyagokra támaszkodnak.
A beszállítókat kész tények elé állítják, azaz előre kitöltött szerződéseket kell aláírniuk a kereskedelmi társaságokkal, amelynek tartalmába nem szólhatnak bele – derült ki az anonimitást garantáló felmérésből. A láncok kockázatuk egy részét is a beszállítókra hárítják, például ha rosszul mérik fel az egy-egy termék iránt megnyilvánuló igényt, s az is előfordul, hogy a láncok beruházásaik egy részét is velük fizettetik meg. „A rendkívül erős nyomás és az egyenlőtlen feltételek miatt egyre kevesebb cég szállít a kiskereskedelemnek, csak a nagyok élik túl a harcot. Ennek következményeként, vagyis az üzletláncok praktikái miatt csökkenhet a kínálat sokszínűsége, és végeredményben az árak is emelkedhetnek” – közölte Barbora Mrázová, a felmérést végző cég egyik munkatársa. Marta Nováková, a cseh kereskedelmi szövetség elnöke szerint a felmérés végkövetkeztetése vitatható, mivel a cseh piacon több ezer beszállító van, míg a közvélemény-kutatás csupán 30 társaságot ölelt fel. Másrészt az üzletláncok valóban megkerülhetetlenek a beszállítók számára, mivel a cseh kiskereskedelmi forgalom 85 százalékát bonyolítják le.

