Egyre nagyobb szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni – mondta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Kifejtette, hogy minden üzletláncnál mérlegelemzés alapján dolgoznak, azt is megnézik, hogy a kitűzött árbevételi cél mennyiben teljesült, és az adott társaság a forgalom mekkora hányadát fordította munkaerőköltségre. Értelemszerűen azok a cégek beszélnek 5-6 százalékos béremelésről a minimális 8 százalék helyett, amelyek az év első tíz hónapjában a vártnál szerényebb értékesítési adatokkal szembesültek.
Több kisebb mellett már két nagy bolthálózattal, a Metróval és az OBI-val is tárgyalnak, de például a Tescóval és az Auchannal csak januárban kezdődnek meg az érdemi egyeztetések. Az előbbivel alapvetően azért, mert februárban zárul az üzleti éve, a legutóbbi kétlépcsős béremelés második üteme pedig szeptemberre esett. Az Auchannal abban maradt a KASZ, hogy az év végi vásárlói roham nyugtával, a jövő év elején, január 20-ig, még az első havi bérszámfejtés esedékessége előtt állapodnak meg. Minden más esetben Karsai Zoltán szerint az a cél, hogy december 10-ig jussanak egyezségre az egyes láncokkal, vagy legalább közeledjenek az álláspontok.

