Becsült olvasási idő: 2 perc
Vezetés közben ne egyen, igyon vagy telefonáljon!

Az autókba épített video technika és egyéb rögzítés azt mutatta,  hogy az autóvezetők az autózás idejének 10%-ában nem az útra figyelnek, ami különösen a kezdő sofőrök esetében veszélyes.

Bruce Simons-Morton és munkatársai a legkorszerűbb módszerekkel vizsgálják autóvezetés közben a sofőröket: mennyire figyelnek, hogyan alakul a reflexidejük váratlan veszélyhelyzetekben és milyen különbségek vannak a gyakorlott vezetők és a még gyakorlatlan sofőrök között a nagyvárosi forgalomban - írja testvérlaunk, az otszonline.

A vizsgálat szinhelyéül Washington és Virginia útjait, utcáit választották. Két, azonos módon végzett megyfigyelés adatait egyesítették. Az első vizsgálatba 17 évesnél kissé fiatalabbakat: 22 lányt és 20 fiút választottak, olyanokat, akik három hete vagy annál is kevesebb ideje kapták meg a jogosítványukat, a vizsgáat 18 hónapig tartott, és a résztvevők  1800 dollár díjazásban részesültek.  

A második tanulmány, a 100-Autó Vizsgálat résztvevője 109, átlagosan 36,2 (±14,4) éves autóvezető: 43 nő és 66 férfi volt, akik már 10-30 éve vezettek. A résztvevők közül 22 a vizsgálat céljára bérelt kocsit vezetett, 87 saját autójában ült, ezért pedig havonta 125 dollárt kapott, a 12 havi megfigyelés végén 300 dollár záróösszeggel.

Zavart, tanácstalan autóvezetést legtöbbször a gyakorlatlan, tizenéves résztvevők estén tapasztaltak, ők vagy ütköztek, vagy épp csak sikerült elkerülniük a karambolt, amikor vezetés közben valami mással voltak elfoglalva.

“Bármi, ami eltereli a sofőr figyelmét az útról, veszélyt jelent” – mondotta a vizsgálat vezetője. “Eredményeink igazolták, hogy figyelmetlen autózás különösen gyakori az újdonsült kocsivezetőknél, akik még nem tanulták meg, mikor kell  szorosan figyelni az útra és a kocsira”.

A gyakorlott sofőrök is több mint kétszer gyakrabban ütköztek vagy kerültek karambol veszélybe, ha mobiltelefonjukon épp tárcsáztak vagy bármi egyéb dologgal foglalkoztak és nem az útra figyeltek. Mindez hatványozottan érvényes volt a friss jogosítványú vezetőkre.

A gyakorlatlanok nyolcszor nagyobb valószínűséggel karamboloztak tárcsázás közben, mint azok, akik már sok kilométert vezettek. Hétszer-nyolcszor  nagyobb esélyük volt balesetre, ha a telefonért vagy bármilyen tárgyért nyúltak. Maga a  telefononbeszélgatés viszont még a kezdő vezetők esetében sem bizonyult veszélyesnek.

A statisztika azt is mutatta, hogy négyszeresére növelte a baleseti veszélyt, ha a vezető valamilyen szöveget próbált olvasni és háromszorosára, ha evett. A szerzők idézik azokat a korábbi adatokat is, hogy a fiatal autóvezetők okozzák a halálos balesetek 11, és a sérüléssel járó karambolok 14%-át.