hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. szeptember. 25., szombat - Eufrozina, Kende.
hirdetés

Világszerte durván megcsappant idén a bor mennyisége

A Syngenta Blogja szerint akár 5,3 százalékkal is elmaradhat a világ idei bortermése a tavalyitól, főként amiatt, hogy a déli félteke nagy termelőit, Chilét és Argentínát komolyan sújtotta az El Nino időjárási jelenség okozta esőzés. Európában pedig a francia szőlőket érte nagy kár.

hirdetés

A nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet OIV) legfrissebb jelentése szerint a globális bormennyiség négyéves mélypontra esik, olyan fekete éveket megközelítve, mint 2002 és 2012. Így tehát a tavalyi 273,9 millió hektoliterrel szemben mindössze 259,5 millió hektoliter körül lesz az újbor mennyisége.

Ha van termény, amely különösen érzékeny az időjárási anomáliákra, az a szőlő, pedig a 2008-as hitelválság okozta fogyasztáscsökkenés után végre stabilizálódott, sőt, némi emelkedést is mutatott a kereslet a világpiacon – mondta borúsan Jean-Marie Aurand, az OIV vezetője, rámutatva, hogy Chile termelése 21 százalékkal 10,1 millió, Argentínáé pedig 35 százalékkal 8,8 millió hektoliterre zuhan.

Bár az előrejelzések szerint az olasz termés is mintegy 2 százalékkal, 48,8 millió hektóra mérséklődik, Olaszország megőrzi a világ vezető bortermelője címet, amit tavaly hódított vissza Franciaországtól. Egy hónapja a párizsi mezőgazdasági minisztérium azt közölte, hogy a tavalyi 47,8 millió hektoliter után idén mindössze 42,9 millió hektó bor készülhet az országban. Ehhez képest a párizsi székhelyű OIV becslése 12 százalékos visszaesésről és 41,9 millió hektoliterről szól.

Az OIV elemzői úgy vélik, hogy a borpárlat készítést és az ipari felhasználást nem számítva, valahol 239,7 és 246,6 millió hektó között lesz a globális borfogyasztás.

 

(forrás: Syngenta Magyarország Blogja)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Végső nevezési határidő: október 15.