hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. július. 24., szombat - Kinga, Kincső.
hirdetés

Spekuláció, pr-kampány és illúziók kavalkádja a cukorpiacon

Új gyárakról „oktondiság” beszélni, de a kaposvári megmaradhat

Illúzió lenne azt gondolni, hogy Magyarország tavasszal elkerülhette volna a drasztikus cukordrágulást, ha a rendszerváltozáskor meglévő tizenkét cukorgyár most is működik – jelentette ki agromonitor.hu-nak adott évértékelő interjújában Fischer Béla, a Cukor Terméktanács elnöke. 

hirdetés

cukorA hazai cukorpiac mára sokszereplőssé és nyitottá vált, ahol az adócsalások melegágyaiként szolgáló spekulációs ügyletek is jelentős szerepet játszanak. Erre utal például, hogy az éves magyar cukorexport eléri a 200 ezer tonnát, miközben az osztrák Agrana tulajdonában lévő, egyetlen megmaradt – kaposvári – cukorgyár uniós cukortermelési kvótája csupán 105 ezer tonnát tesz ki. Fischer Béla szerint az állami cukorkészletek értékesítéséről szóló tavaszi VM-bejelentés egyszerű pr-célokat szolgált, a cukoripari privatizációt vizsgáló parlamenti bizottság felállítása pedig egyértelműen politikai ügynek minősül, mert „meglehetősen kétséges, hogy huszonkét év múltán milyen szakmai megállapításokat lehet tenni és – például a felelősséggel kapcsolatban – milyen következetéseket lehet levonni”. Ma – állapította meg a terméktanács elnöke – „oktondiság arról beszélni”, hogy Magyarországon új cukorgyárakat lehetne építeni, de a kaposvári feldolgozó-kapacitások hosszú távon is megőrizhetők, sőt fejleszthetők is.

A cukorágazat először tavasszal került az érdeklődés középpontjába, amikor a hazai piacon rövid idő alatt drasztikus árrobbanás következett be. Milyen okok váltották ki a drágulást?

Az áremelkedés részben a korábban végrehajtott uniós cukorreformra, részben a nyersanyagpiacokat – így a cukorpiacot – jellemző, általános nemzetközi drágulási trendre vezethető vissza. Az EU-ban az elmúlt évek intézkedéseivel a cukorkészletek csökkentek, ezért a sokáig meglévő, korlátlan „hozzáférési lehetőség” megszűnt. Cukorhiány nem volt, de e korlátok a kereskedelmi tranzakciókban – a kínálat zsugorodása miatt – már komolyan érvényesültek. Különösen igaz volt ez a közép-kelet-európai régióban – Szlovákiában, Észak-Olaszországban és Magyarországon –, illetve az észak-balkáni övezetben, ahol a termelés maFischer Béla már az igényeknél jóval kisebb, így a hiányzó cukormennyiséget az unión belülről vagy külső importból kell beszerezni. E tényezők együttesen vezettek ahhoz, hogy tavasszal a fogyasztói cukorárak mintegy 20 százalékkal nőttek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy azt megelőzően a cukor hosszú ideig Magyarországon volt a legolcsóbb a térségben. Ehhez hozzájárult a kereskedelmi spekuláció is, amely – fordított módon – az idei drágulásban is éreztette hatását: a belföldi cukorárakat most éppen azok hajtották fel, akik korábban alacsonyan tartották azokat. „Egyszerű” játékról van szó, de azt is meg kell állapítani, hogy ezek az ügyletek – elsősorban a rendkívül magas általános forgalmi adó (áfa) miatt – az adócsalások melegágyai is. Meg lehet érteni, hogy a mai helyzetben a költségvetés nem tud lemondani az áfa-csökkentés miatt kieső bevételekről, de az is tény, hogy a jelenlegi szabályozás a feketegazdaságot táplálja. Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ellenőrzésekhez komoly erőket mozgósít, a nagyarányú felderítésekhez „Mátyás fekete serege” sem lenne elegendő.

A tavaszi árrobbanás nyomán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is cukorpiaci vizsgálatot indított, mert azt feltételezte, hogy egyesek tisztességtelen árképzési és egyéb eszközöket alkalmaznak. Ugyanakkor az ellenőrzési eredményekről semmit nem hoztak nyilvánosságra. Az Önök információi szerint a vizsgálatok milyen megállapításokkal zárultak?

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) több helyen – így a cukoriparban – is folytatott vizsgálatokat, de nincs tudomásunk arról, hogy végül mit állapított meg. Az ellenőrzések annak kiderítésére irányultak, mi az oka annak, hogy Magyarországon rövid időn belül jelentős árnövekedés következett be és a környező országokénál magasabb árak alakultak ki. A cukoripar „nyitott könyvként” működik, nincs takargatnivalója. Feltételezem, hogy az MgSzH vizsgálatai is megerősítették: az áremelkedés előtt a cukorár nálunk volt a legalacsonyabb és a Magyar Cukor Zrt. nem használt az aktuális piaci trendektől eltérített árakat. A kereskedelemben viszont már sokkal több kérdőjel merül fel. Érdemes megemlíteni például azt a statisztikai adatot, amely szerint az éves magyar cukorexport 200 ezer tonnát tesz ki, miközben a hazai termelés az uniós kvótaszabályozás miatt csak 105 ezer tonna lehet.

Sokan játszhatnak az egységes vámmentes piac nyújtotta lehetőségekkel és az Ön által említett áfa-csalási akciók is meghatározó szerepet tölthetnek be. A Magyar Cukor Zrt. – egyetlen megmaradt feldolgozóként – milyen hatással lehet a piaci eseményekre?

Mára a cukorgyártás és a kereskedelem nagymértékben elvált egymástól, így az MC csak az egész mechanizmus egyik – és egyáltalán nem a legnagyobb – szereplőjének számít. A 2004-es uniós csatlakozás előtt egészen más volt a helyzet, mivel addig öt gyárral három külföldi érdekcsoport – Kabán az Eastern Sugar, Szolnokon és Szerencsen a Nordzucker, Kaposváron és Petőházán pedig az Agrana – zárt rendszerben, szabályozott módon megtermelte az ország cukorszükségletét. Most viszont a piacot számos kis- és nagykereskedő, illetve gyártó is befolyásolja, illetve legalább egy tucat nagyobb csomagoló vállalkozás, amelyek egyben kereskednek is. Míg az élelmiszeripar általában legalább egy évre szóló vagy hosszabbtávú szerződésekkel vásárol, a kereskedelem zömmel azonnali (spot) üzleteket bonyolít le. Emellett fontos kiemelni, hogy senkinek sincs ráhatása arra, milyen árpolitikát folytatnak a piacot leginkább befolyásoló kiskereskedelmi élelmiszerláncok, illetve cukorkészleteiket honnan szerzik be. A magyar tulajdonú CBA például boltonként is vásárol, miközben az Aldi központi beszerzést folytat. A nagy üzlethálózatok egyébként minősített és ellenőrzött nagykereskedőkkel állnak kapcsolatban, de a kisebb piaci szereplők sokszor esetleges beszerzési forrásokat és értékesítési csatornákat választanak. Visszaélésekre csábíthat, hogy egyetlen üzlettel is nagy tömegű és értékű, nem romlandó, könnyen mozgatható rakományt lehet célba juttatni.

A VM a piaci vizsgálatok beindítása mellett májusban azt is bejelentette, hogy a fogyasztói árak letörése érdekében piacra dobja a kétezer tonnás stratégiai állami cukortartalékot. Később a tárca az intézkedést visszavonta, mert – legalábbis korábbi hírek szerint – a tranzakciót technikai okokból nem tudta lebonyolítani. Volt-e hatással az állami intervenció hírének a piacra?

A bejelentés egyszerű pr-célokat szolgált, mert a 2 ezer tonnás tétel sem mennyiségi, sem elérhetőségi szempontból nem volt számottevő. A meglebegtetett akció azonban üzenetet is tartalmazott, mert egyértelműsítette, hogy a kormány hajlandó végrehajtani intervenciós intézkedéseket is az általa kívánatosnak tartott események kikényszerítése érdekében. Információink szerint egyébként az értékesítésre szánt készletet az állam még a 2006-ban bezárt kabai cukorgyártól vásárolta meg. Bizonyos mennyiség azonban már nem volt alkalmas arra, hogy az idén kiskereskedelmi forgalomba kerüljön. Bár a kristálycukor minőségét korlátlan ideig megőrzi, nem mindegy, meddig és hogyan tárolják. Ezért az állami készletet is időközben valószínűleg frissíteni (cserélni) kellett volna.

Őszre ugyanakkor az árak „maguktól” is visszarendeződtek, sőt az áruházláncok már vevőcsalogató cukorakciókat is indítottak. Mi változott meg?

A legfontosabb fejlemény az volt, hogy Brüsszel olyan kínálatnövelő lépéseket tett, amelyek a mennyiségi feszültséget megszüntették. Egyrészt ipari cukrot fogyasztói felhasználású répacukorrá minősítettek át, másrészt vámmentes importkvótát nyitottak. Emellett az Európai Bizottság – feloldva az addigi zártságot – az országokhoz kötött behozatali kvótáknál tagállamok közötti átjárhatóságot biztosított, ha egy-egy tagország saját mennyiségi keretét a magas nemzetközi cukorárak miatt nem használta ki. Bár a piaci helyzet az uniós belső ellátást nem veszélyeztette, Brüsszel a drágulás megelőzéséhez kétségtelenül későn ébredt. Az uniós bürokráciára egyébként is jellemző, hogy nem szeret „elébe menni” az eseményeknek, hanem inkább a tények alapján, utólagosan hoz beavatkozási döntéseket. A jó piaci intézkedésekhez megítélésem szerint nagyobb előrelátásra lenne szükség.

A cukorpiaci válsághelyzetben valóságos „szenzációnak” számított, hogy a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára augusztusban importált nyers nádcukrot is finomított, amelyre az utóbbi száz évben Magyarországon nem volt példa. Mennyire minősült ez rendkívüli eseménynek?

Nyers nádcukor importjára korlátozott módon eddig is lehetett volna pályázni, de ehhez Kaposváron nem voltak meg a műszaki feltételek. A nádcukor finomítása azután vált lehetővé, hogy a szükséges műszaki fejlesztések az idénre befejeződtek. A Magyar Cukor Zrt. augusztusban mintegy 20 ezer tonna nyers brazil nádcukrot finomított, és tudomásom szerint továbbra is azt tűzte célul, hogy a lehetőségekhez képest a magyar önellátottsági szintet növelje, vagyis minél több cukrot állítson elő 105 ezer tonnás uniós répacukor-termelési kvótáján felül, amely a 300 ezer tonnás éves magyar cukorigény egyharmadának felel meg. Ehhez az importált nyers nádcukor feldolgozása jó lehetőséget nyújthat, de a cégnek többek között figyelembe kell vennie a beszerzési árakat és a finomítási költségeket is. Így nádcukrot Kaposváron később is csak akkor lehet finomítani, ha ezt a piaci és egyéb körülmények gazdaságossá teszik, illetve ahhoz az uniós aktuális feltételek is adottak.

A drasztikus áremelkedés alapvetően közrejátszott abban, hogy a cukoripar a politikai érdeklődés középpontjába került. A parlamenti pártok a nyáron vizsgálóbizottságot állítottak fel a rendszerváltozás utáni privatizáció körülményeinek tisztázására és az esetleges felelősség megállapítására. A legfőbb téma az, miért vásárolhatták meg mind a tizenkét egykori hazai gyárat külföldi tulajdonosok. Ön szerint van értelme több évtized távlatából vizsgálni az eseményeket?

A bizottság felállítása egyértelműen politikai ügy, mert meglehetősen kétséges, hogy huszonkét év múltán milyen szakmai megállapításokat lehet tenni és – például a felelősséggel kapcsolatban – milyen következetéseket lehet levonni. Számomra ma már a cukoripari privatizáció pusztán gazdaságpolitika-gazdaságtörténeti kérdés. A magánosítás nem volt egyszerű eseménysorozat, nem egy ember nevéhez kötődött, és most már nehéz minősíteni, hogy az akkori módszerek jobbak vagy rosszabbak voltak-e a környező országok megoldásaihoz képest. Az is kérdéses, hogy utólag felállított, mai mércével az egykori események utólag miként értékelhetők. A privatizáció időszakában a költségvetés rendkívül nehéz helyzetben volt, és ez a magánosítás irányát el is döntötte: az államcsőd elkerüléséhez bevételek kelletek, ezért hét gyárat – a petőházit, a kaposvárit, a selypit, a hatvanit, a szolnokit, a szerencsit és a kabait – külföldi szakmai befektetőknek értékesítettek. A kezdetben magyar tulajdonban tartott öt feldolgozó – az ácsi, az ercsi, a mezőhegyesi, a sarkadi és a sárvári – esetében pedig később vált nyilvánvalóvá, hogy az állami feltőkésítés – ugyancsak költségvetési okokból – nem oldható meg, ezért az üzemeket összefogó vállalatot a felszámolás helyett a szintén szakmai befektetőként fellépő Agrana tőkésítette fel, majd vásárolta meg. Vélhetően le lehet majd vonni tanúságokat, de az biztosan nem igaz, hogy az elmúlt huszonkét évben minden rosszul ment volna a privatizáció miatt. Sőt, a leghatározottabban állítom, hogy a 2004-es uniós csatlakozáskor a magyar cukoripar számított az egyik legsikeresebb iparágnak, amely az öt külföldi tulajdonú megmaradt gyárral – a petőházival, a kaposvárival, a szolnokival, a szerencsivel és a kabaival – jó paraméterek és kondíciók mellett lépett be az EU-ba. A 400 ezer tonnás kiharcolt éves magyar uniós cukortermelési kvóta 50 ezerrel meghaladta az akkori hazai igényeket és az izoglükóz-kvóta is nőtt. Ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a cukoripart érintő eseménysorozat a csatlakozásig sikertörténet volt.

A parlamenti cukorbizottság – másik fő területként – éppen azt vizsgálja, miért csökkent a hazai cukorkvóta olyan mértékben, hogy ma már csak a belföldi szükséglet egyharmadát fedezi. A kvóta-visszaadási folyamatot a 2006-2008 közötti brüsszeli cukorreform indította el, amely az addigi túltermelésből fakadó uniós „cukorhegyek” eltüntetésére irányult. Hogyan viszonyultak az egyes külföldi érdekcsoportok a reformhoz?

A három külföldi érdekcsoport – az Eastern Sugar (ES), a Nordzucker és az Agrana – üzletpolitikája és célrendszere eltért egymástól. Egyértelműen látni lehetett például, hogy az ES-ben tulajdonos angol Tate and Lyle (TL) szakítani akar a répacukorbiznisszel. Az Eastern Sugar a TL cseh, szlovák és magyar érdekeltségeket tömörítette, amelyek az angol cég befektetései között csekély szerepet játszottak. Világosan látszott, hogy a TL mindenhonnan – így a kabai feldolgozásból is – ki kíván vonulni, és csak arra vár, hogy a feltételek optimálisak legyenek. A gyárfelszámolásokat támogató cukorreform ehhez megfelelő környezetet teremtett, ezért a Tate and Lyle-t lehet ugyan „hitszegőnek” bélyegezni, de ha valaki annak idején elemezte volna a helyzetet, a kabai üzem 2006-os bezárásán nem lepődött volna meg. Én egyébként tizenöt éves Agrana-s elnök-vezérigazgatói időszakom legnagyobb negatívumaként éltem meg, amikor a Gazdasági Versenyhivatal még az uniós csatlakozás előtt kifejezetten megakadályozta, hogy a Magyar Cukor – ahogyan erre szándékunkat bejelentettük – a kabai gyárat átvegye. Biztos vagyok benne, hogy ma Magyarországon legalább két cukorgyár működik, ha a kabai gyár irányítási és tulajdonosi struktúráját sikerül átalakítani. Ez természetesen meglehetősen bonyolult folyamat lett volna, de azt hiszem, hogy egy iparpolitika kialakítása mégiscsak állami szerepvállalást is jelent.

Végül azonban Magyarország nem csak a kabai gyár mintegy 25 százaléknyi kvótáját adta vissza, hanem ennél jóval többet, vagyis a 400 ezer tonnás teljes keret háromnegyedét. Mi vezetett a drasztikus leépüléshez?

Egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy az országos cukorkvóta 75 százalékáról lemondjunk, mivel az adottságok ezt nem indokolták. Eredetileg mintegy 50 százalékos kvóta-visszaadás rajzolódott ki annak nyomán, hogy a kabai gyár bezárt és egyes termelők is ki akartak szállni, illetve e mennyiségnél már jelentős uniós ágazati támogatásokat lehetett volna igénybe venni. Szeretném tehát egyértelműsíteni, hogy nem a „nullához”, hanem az 50 százalékhoz képest mondtunk le 75 százaléknyi kvótáról, vagyis a valószínűsíthetőnél 25 százalékkal adtunk vissza többet. Ehhez hozzájárult, hogy az „árulásnak” tekintett kabai bezárás után iparági bizalmi válság alakult ki. Ötven százalékos részaránynál még két-három gyár megmaradhatott volna, de a „szellem kiszabadult a palackból” és a „beindított rakétamotor” felgyorsította a sodródást. Ez azonban a nagyobb leépülés kérdését végérvényesen még mindig nem döntötte el, csupán „billegtette” a körülményeket. Az egyértelmű volt, hogy az uniós reform részét képező szerkezetátalakítási támogatási program Magyarországra nézve veszély jelent, de ettől még stabilizálódhatott volna a helyzet.

Melyek voltak azok a döntő tényezők, amelyek további gyárbezárásokhoz vezettek?

Alapvetően azok az intézkedések, amelyeket összességében Brüsszel is a „reform reformjának” nevezett. Első körben ugyanis a szabályozási változtatások nem idéztek elő jelentős kvótaleépülést, ezért az Európai Bizottság a kvótacsökkentést további lépésekkel ösztönözte. Így például lehetővé tette, hogy a kvóta-visszaadásokat a cukorrépa-termelők is kezdeményezhessék, és ennek fejében nagyobb visszatérítéseket kapjanak. Ennek hatására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal akkori felmérésén a Magyar Cukor Zrt. gazdálkodóinak 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a répatermelést nem óhajtja folytatni, és legalább ilyen lehetett az arány a Nordzucker esetében is. A termelői álláspontot az is befolyásolta, hogy a jó gabonaárak nyomán a kukoricatermelés versenyelőnyre tett szert a cukorrépáéval szemben. E helyzetben a szolnoki és szerencsi gyárakat üzemeltető Nordzucker – amely eredetileg az itteni cukorgyártást fenn akarta tartani – hamarabb beletörődött abba, hogy felhagy a feldolgozással, ha már a gazdálkodók többsége sem akart termelni. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a répatermelés személyi értelemben meglehetősen koncentrált volt, vagyis az egész gazdálkodói körre vonatkozó, meghatározó döntéseket viszonylag kevesen hozták meg, és valószínűleg az ágazati pénzek nagy része is náluk összpontosulhatott. A Magyar Cukor például alig több mint húsz ilyen „döntéshozó” termelővel állt kapcsolatban, az egész akkori iparág pedig legfeljebb ötven-hatvannal. Érdemes lenne megnézni, kik kezdeményeztek minisztériumi lépéseket, milyen elemzéseket küldtek be, illetve termelői szempontból egyáltalán kik álltak az események hátterében.

A parlamenti cukorbizottság nem elsősorban a piaci szereplők, hanem a politikai döntéshozók felelősségét firtatja. Ön szerint kvótaügyben hibázott-e az akkori kormányzat?

Az akkori kormány hibájának azt tartom, hogy nem ismerte fel a Tate and Lyle egyértelmű piaci kivonulási szándékait. Ennek tulajdonítható, hogy a kabai gyár bezárásakor az agrárvezetés annyira meglepődött. Emellett nem alakítottak ki arra irányuló határozott vonalvezetést, hogy az EU-reform kapcsán pontosan mit is akarunk. A háttérben inkább az a törekvés húzódott meg, hogy „ne legyen balhé”, de nagy erők mozdultak meg az uniós szerkezetátalakítási támogatások felhasználásáért is. A végeredményt ismerjük, hiszen mára egyetlen cukorgyár maradt az országban. Az uniós cukorreformmal összefüggésben érdekes azonban megvizsgálni azt is, hogy ugyanabból az „imakönyvből” mások hogyan olvastak. A csehek például lényegében nem adtak vissza cukortermelési kvótát, holott ott is ugyanazok a piaci érdekcsoportok vannak jelen és a termelői koncentráció a miénkhez hasonló. Ugyanakkor még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar cukorpiac ma már olyan körülmények között működik, amelyeket számos tőlünk független, külső körülmény határoz meg. Emiatt például a tavaszi árrobbanást akkor sem tudtuk volna elkerülni, ha mind a tizenkét gyár meglenne. Illúzió ennek az ellenkezőjét gondolni.

Miközben a cukorkvóta csökkent, az EU-reform során a magyar izoglükóz termelési lehetőségek tovább bővültek. Bár erről kevesebb szó esik, a szabadegyházi Hungrana Kft. – amelyben az osztrák Agrana is tulajdonos – eredményesen működik. Ha ezt is figyelembe vesszük, mi lehet az uniós cukorreform szaldója?

Fontos tényező, hogy az uniós cukorpiaci szerkezetátalakítási programban a hazai – főként kukorica-feldolgozásra épülő – izoglükóz-kvótát jelentősen sikerült növelni. Így ma Magyarországon működik a legnagyobb európai izoglükóz-gyár, amely tovább fejleszthető, és hosszú távú megoldást jelenthet az időről-időre visszatérő kukorica-értékesítési gondokra. Nem szabad tehát pusztán a répacukor-piacnál leragadni, hanem haladni kell a korral. Úgy ítélem meg, hogy összességében nem jöttünk ki rosszul a cukorreformból, és ez előremutató.

Bár a Magyar Cukor Zrt.-ben tulajdonos Agrana is bezárta petőházi cukorgyárát, a kaposvárit nem csak megtartotta, hanem fejleszti is. Miért maradt az osztrák cég a magyar piacon?

Az Agrana régi agráripari befektető Magyarországon, és a cukoripar mellett a gyömölcslé-, a keményítő-, az izglükóz- és a bioetenolgyártásban is érdekelt. A cég olyan hitvallást követ, amelyben a magyarországi termelésnek primátusa van, és abban érdekelt, hogy ne csak mezőgazdasági nyersanyag-termeltetés folyjék, hanem magas hozzáadott értékű termék-előállítás is. Az osztrák társaság „kézzel-lábbal” termelni akart cukrot akkor is, amikor az ES és a Nordzucker a kivonulás mellett döntött. Az Agranának a kaposvári gyár fenntartásához ma is termelési érdeke fűződik, mert meglévő magyar kvótáját fizikai értelemben sem tudná Ausztriában kihasználni, elsősorban az erre alkalmas termőterület korlátozottsága miatt. Így a vállalat arra törekszik, hogy szinten tartsa, illetve lehetőség szerint bővítse a magyar cukortermelést.

A jelek szerint azonban a megmaradt hazai iparágra a 2014-2020 közötti új Közös Agrárpolitika (KAP) ismét veszélyt jelenthet, mert az Európai Bizottság a cukorkvóta- és répaminimálár-rendszer előrehozott, 2015-ös teljes megszüntetését javasolja. Ugyanakkor számos tagállam – köztük Magyarország – a tervek ellen máris tiltakozott, és 2020-as leghamarabbi kvóta-felszámolást szorgalmaz. Ön szerint is minél tovább meg kellene tartani a mostani kvótaszabályozást?

A cukorrépa nálunk fontos szántóföldi növény, mert jól illeszthető be a vetésszerkezetbe és a gazdálkodók – leszámítva az időjárási kockázatokat – kiszámítható módon termelhetik. Ugyanakkor a természeti adottságok miatt a termelési hatékonysági sorrendben az európai középmezőny alján foglalunk helyet, így nálunk a növény termelése támogatások nélkül aggályos lehet. A mai uniós kvótarendszer éppen azért előnyös, mert olyan komplex rendszert testesít meg, amelyhez támogatások rendelhetők, így termelési szempontból stabilitást teremt. Ezért Magyarországnak érdeke, hogy a kvótaszabályozás minél tovább – legalább 2020-ig – fennmaradjon. Egyébként a mai kvótarendszer fenntartása mellett foglal állást az érdekképviseletként működő Európai Cukorszövetség is.

A közelmúltban több hivatalos nyilatkozat is azt igyekezett egyértelműsíteni, hogy a következő időszakban új cukorgyár(ak) megépítésével kell javítani a hazai önellátottsági szintet. Ellentmondásosnak tűnik azonban, hogy Magyarország a mai kvótarendszeri „status quo” megőrzéséért száll síkra, miközben az új feldolgozókhoz többletkvótára lenne szükség. Így a beruházásoknak éppen a szabadpiaci helyzet kedvezne. Mennyire lehetnek reálisak a cukorgyár-építési elképzelések?

Szép és jó lenne, mégis most oktondiság arról beszélni, hogy Magyarországon új cukorgyárakat lehetne építeni. És nem csak azért, mert a visszaadott kvóta újbóli megszerzése belátható időn belül elképzelhetetlen. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a cukorrépa hiába „jó növény”, a nyugat-európai országokkal – például Belgiummal, Franciaországgal vagy Németországgal – szemben nincs versenyelőnyünk. Mi az éghajlati körülmények miatt egy hektárra vetítve átlagosan 8 tonna fehércukrot tudunk előállítani, és ezt sok fejlesztéssel legfeljebb tíz tonna körüli szintre tornászhatjuk fel. Ugyanakkor Nyugat-Európában a legjobb gazdálkodók már ma is 15 tonnás hozamokat érnek el. Ezért valójában nem az a kérdés, hogy egy-egy cukorgyári beruházás mennyibe kerülne, hanem az, hogy a befektetés megtérülne-e. A jelenlegi feltételek mellett ki tudná a többéves biztos nyersanyag-ellátást garantálni azoknak, akik a gyárépítéseket finanszíroznák? Természetesen a cukorvertikum teljes szabadpiaci versenyhelyzetében a beruházásokra még ennél is kisebb lenne az esély.

Ugyanakkor a Világkereskedelmi Szervezeten (WTO) belül folyó liberalizációs tárgyalások is arra kényszerítik az EU-t, hogy a kvótaszabályozást felszámolja. Ezért feltehető, hogy a mai rendszer, ha előbb nem is, 2020 után megszűnik. Együtt járhat-e ez azzal, hogy a magyarországi cukorgyártás is végképp eltűnik?

Más egy új beruházásba kezdeni, és más működtetni a már meglévő kapacitásokat, amelyek tovább bővíthetők. Öntözéssel a répatermelés hatékonysága is javítható, és nem kizárt, hogy a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára az új Közös Agrárpolitika 2014-2020 közötti időszakában némi többletkvótát is szerezhet. Emellett valószínűsíthető az is, hogy a nyugat-európai gazdálkodók sem tudják a végletekig fokozni a mai is meglévő, éles hatékonyságbeli versenyt. Ezért teljesen biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi termelési méret megőrizhető, sőt – ha korlátozottan is – tovább növelhető. Így a magyarországi répacukoripar megszűnésével hosszabb távon sem kell számolni.

(forrás: Agromonitor.hu)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

A legjobb HR-kommunikációs megoldások versenye. Normál nevezési határidő: augusztus 19.

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.