hirdetés
hirdetés
2021. május. 16., vasárnap - Mózes, Botond.
hirdetés

Kávéfogyasztás

Havi 3000 forintot áldoznak otthoni kávézásra a magyarok

Szinte már megszoktuk, hogy a koronavírus minden szokásunkat átírta: így tett természetesen a kávézással is. Többet költünk otthoni kávézásra, a megszokott márkánkat vesszük le a polcról, de közben szívesen kipróbáljuk az újdonságokat is, miközben az őrölt kávé továbbra is a legnépszerűbb választás. A Costa Coffee kutatásából az is kiderült, hogy melyek a legfontosabb szempontok az otthoni kávéfőző vásárlásakor.

hirdetés

Mennyit is költünk kávéra?

Az otthoni kávézásra havonta átlagosan egy személy 3000 forintot költ – a megkérdezettek fele így válaszolt a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2721 főt kérdeztek meg, akik közül több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka költ 3000 és 5000 forint között, míg 5000 forint feletti összeget mindössze minden tizedik válaszadó fordít erre a célra.

Sokan kávéznak a munkahelyükön, még akkor is, ha a koronavírus hatására a kávézás helyszíne változott a legnagyobb mértékben: akik még most is a munkahelyen kávéznak napközben, ők havonta legfeljebb 3000 forintot költenek erre, míg a válaszadók több mint fele nem fizet a munkahelyi kávéért, hiszen azt a munkaadója biztosítja számára.

 

Bár a vendéglátóipari helyekre hosszú ideig nem lehetett beülni, útközben azért az elmúlt hónapok során is be lehetett ugrani egy forró italért a nyitva tartó kávézókba. Elviteles kávéra a válaszadók 15 százaléka 3000 forintnál magasabb összeget költ havi szinten és minden ötödik fővárosi szintén legalább 3000 forintot költ havonta útközbeni kávéfogyasztásra. A megkérdezettek 60 százaléka ugyancsak 3000 forint körül szánna arra, hogy kávézóban fogyassza el kedvenc feketéjét. Ilyenkor egyébként egy espresso-ért átlagosan 482 forintot, míg latte, vagy cappuccino italokért 694 forintot hajlandók fizetni a válaszadók.

Hol vesszük a napi kávénkat?

Sok család a koronavírus hatására átalakította vásárlási szokásait, és heti, illetve havi nagybevásárlásokat végez, így nem csoda, hogy a kávévásárlás helyszínei is jellemzően a szupermarketek (47%), hipermarketek (36%) és a diszkont üzletek (34%). A válaszadók közel ötöde kávéra specializálódott webáruházban, míg tizede online szupermarketben vásárolja meg a kávét.

A kávét fogyasztók márkahűek – ez derül ki a Costa Coffee kutatásából: a vásárlók közel fele általában a megszokott márkát választja, de fenntartja, hogy szívesen kipróbál esetleg mást is, ha megtetszik neki egy-egy új márka. Minden ötödik válaszadó néhány kedvenc márka közül választ, míg 34 százalék kategorikusan kijelentette, hogy mindig a megszokott márkát választja.

Őrölt, szemes vagy inkább kapszulás?

A magyar kávépiac növekedésének a motorja a szemes és a kapszulás kávé, ezért a Costa Coffee tavaly májusban őrölt és szemes, majd ősszel kapszulás kiszerelésű kávéval is belépett a hazai piacra. A kutatás készítői ezért arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen típusú kávé a legnépszerűbb a fogyasztók körében. A felmérés tanúsága szerint a válaszadók kétharmada vásárol szemes vagy kapszulás kávét, míg közel fele vesz őrölt kávét is.

Legfőbb szempontok a kávé vásárláskor

A kávévásárlás fő szempontja minden második embernél a korábbi tapasztalat, a kóstolás, de a válaszadók harmada a márkát, az árát és a kávé erősségét is a választási kritériumok közé sorolta. A fenntarthatósági szempontokat a kávéivók 80 százaléka tartja fontosnak, és a fogyasztók 7 százaléka a kávé vásárlásakor is szem előtt tartja ezt. A Costa Coffee számára a minőség mellett elsődleges szempont a fenntarthatóság. Világszerte minden Costa kávé készítéséhez kizárólag Esőerdő Szövetség (Rainforest Alliance – RFA) minősítéssel rendelkező kávészemeket használnak. A csomagolóanyagok kiválasztása esetén is fontos szempont, hogy csak szervezet által minősített anyagokat használjanak fel.

Változó fogyasztási szokások

Az elmúlt egy évben, a koronavírus hatására a válaszadók több, mint felének nem változtak a kávézási szokásai, – már ami annak mennyiségét illeti – azonban annak helye nagyban változott. A koronavírus hatására a válaszadók 93 százaléka többet kávézik otthon, 48 százalékuknál elmarad a kávézóban, étteremben kávézás, míg 45 százalékuk kevesebbet kávézik a munkahelyén.

Mivel készül az otthoni kávé?

Az, hogy milyen kávét vásárolnak a magyarok, szorosan összefügg azzal, hogy milyen kávéfőző eszközeik vannak otthon. A kutatásból az derült ki, hogy a háztartások javarésze több mint két típusú kávéfőzővel rendelkezik – szinte egyformán népszerű a kotyogós (38%) és a kapszulás (37%) kávéfőző. A Costa Coffee szakértői azt vallják, hogy magas minőségű kávéból a kotyogós kávéfőzővel is barista minőségű kávé készíthető – a lényeg a kávé minőségében és néhány apró trükkben rejlik.

Amikor kávéfőző vásárlásra kerül a sor, akkor minden második válaszadó számára a legfontosabb szempontnak az bizonyult, hogy finom kávét lehessen készíteni otthon is, valamint, hogy gyorsan, jó minőségű kávé készüljön az eszköz segítségével. Érdekes, hogy ebben az esetben az ár nem döntő tényező: mindössze 7 százalékuk mondta, hogy az eszközt az alacsony ára miatt választotta. Ebből is látszik egy eltolódás a hazai fogyasztók körében a funkcionális, felébredést célzó kávézástól az élménykávézás irányába és az ehhez szükséges minőségi alapanyagok, eszközök beszerzése felé. A Costa Coffee megfelelő partnere lehet az otthoni kávézásnak, legyen az presszó, latte, cappuccino, ristretto vagy épp jeges kávé.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Itt a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startoltunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.

Olyan szolgáltatókat kértünk fel előadónak, akik elevator pitchszerűen, max. 10 percben válaszolnak az alábbi kérdésre: „Te most miben tudnád segíteni egy HR-es munkáját?”