hirdetés
hirdetés
2021. június. 13., vasárnap - Antal, Anett.
hirdetés

Önzetlenség

Kitüntette példamutató Tanácsadóit és Koordinátorait az AVON

Önzetlennek lenni jó! Az AVON egy igazán összetartó közösség, a vállalat pedig évek óta nagy büszkeséggel és hálával figyeli Tanácsadói és Koordinátorai alázatos és segítőkész munkásságát. Ennek elismeréseképp, 2020-ban első alkalommal hirdette meg az AVON Angyala programot. A kezdeményezés keretein belül arra kérte az AVON Közösségét, hogy nevezzék a díjra azon társaikat, akik önzetlenül segítettek, civil kezdeményezések mellé álltak vagy társadalmilag fontos ügyeket támogattak, így formálva jobbá a világot és mutatva példát mindenki számára.

hirdetés

„Minden nap büszkén tapasztalom, hogy milyen összetartó csapat vesz körül. Az AVON Tanácsadói és Koordinátorai nem csupán pénzkereseti lehetőségként, hanem családként tekintenek közösségünkre, amelynek egyik fő célja: egy jobb világot teremeteni a nők számára, hogy az jobb hellyé válhasson mindenki számára. A Koordinátorok és a Tanácsadók AVON-os tevékenységük során egy emberként veszik fel a harcot a nők jogaiért és életük jobbá tételéért, de sokan ezen túl is támogatják, segítik a rászorulókat, a bajbajutottakat. Nekik szerettünk volna most köszönetet mondani és kitüntetéssel jutalmazni elhivatottságukat” – nyilatkozta Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvivője.

Az AVON Angyala programra beérkezett jelölések mindegyike példaértékű önzetlenségről és odaadásról tanúskodott, alaposan feladva ezzel a leckét a zsűrinek. A díj jelöltjei mindannyian energiát és időt nem sajnálva küzdenek mások segítéséért, így mindannyian hatalmas tiszteletet érdemelnek. Az AVON ezúttal három jelöltet választott ki, akik önzetlen, támogató tevékenységükkel elnyerték az AVON Angyala kitüntetést és emellett a lehetőséget arra, hogy a vállalat 2021. évben megvalósuló adományait átadják a támogatott kórházaknak és segítő szervezeteknek. Nézzük, hogy kik is ezek a jótevők és mivel dobogtatták meg a zsűri szívét:

A vállalat AVON Angyala díjjal ismerte el Lenner-Kertész Zsuzsanna Tanácsadónő, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntesének önzetlen munkáját. Zsuzsanna immáron 12 éve, minden kedden munka után fáradságot nem ismerve igyekszik második „munkahelyére”, ahol az ápolók és nővérek munkáját segítve tesz azért, hogy a beteg emberek életét szebbé és könnyebbé varázsolja. Ezeken a délutánokon, amiben tud, segít a nővéreknek, ül a betegek mellett, fogja a kezüket, beszélget vagy csak hallgat, hogy másoknak könnyebb legyen. Ezen kívül egy beteg kislányt is évek óta segít, aki elvesztette édesanyját.

AVON Angyala díjat kapott az AVON Tanácsadók és Koordinátorok 062-es körzetének képviseletében Tóth Lajosné Zsóka és Németh Vali, akik az AVON mellrák elleni küzdelmének elhivatott támogatói. 2019-es kezdeményezésüknek köszönhetően a vállalat csaknem 7 millió forinttal támogatta a szentesi Mammográfiás Központot, amely adomány kiegészítéseképpen a zóna Tanácsadói és Koordinátorai azóta is folyamatos termékadományokkal járultak hozzá a mammográfiás szűrések népszerűségének növeléséhez.

Végül, de nem utolsó sorban AVON Angyala elismerésben részesült a 053-as körzet Koordinátori Csapata, akik hatalmas összetartásukkal és önzetlenségükkel nyerték el eme kitűntetést. Zóna Vezetőjük, Nemesné Györki Szilvi kérésére összefogtak, és egy emberként segítették a Debreceni Mentőalapítványt összesen körülbelül 150-200 kg termékadománnyal, szappannal, kézmosóval és tusfürdővel, így biztosítva a kézmosási lehetőséget a járványhelyzetben is helytálló mentősök számára.

Hatalmas büszkeség az AVON számára, hogy Tanácsadói Közösségét ilyen odaadó és segítőkész emberek alkotják, akik önzetlen akciókat valósítanak meg a rászorulók megsegítésének érdekében. Az AVON Angyala elismerés életre hívásával igyekszik a vállalat megköszönni ezeket a példaértékű tevékenységeket és jócselekedetekre ösztönözni másokat is, hogy a világ mindenki számára jobb hely lehessen.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Itt a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startoltunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Szerkesztőségi, független vagy márkázott podcastok, videók, dokusorozatok versenye.

Kiadónk társoldalai