Egy startup ötletével elköszönhetünk a papír alapú blokkoktól

Egy startup ötletével elköszönhetünk a papír alapú blokkoktól

Egy Metropolitan-hallgatókat tartalmazó csapat is bejutott a legjobb tíz projekt közé Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusán.  A Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében kitalált megoldás megreformálhatja a vásárlások papírblokkokon alapuló rendszerét. A kétféléves egyetemközi kurzus a Metropolitan Egyetem hallgatói számára szeptembertől újra elérhető.

Megjelent Magyarországon az eBlokk

Megjelent Magyarországon az eBlokk

Hamarosan véget ér az az időszak, amikor minden vásárlás után papírblokkot kell gyűjtögetni, tárolni. Elérhetővé válik a magyar fogyasztók számára az eBlokk, amelytől gyors elterjedést várnak, hiszen modern, igazodik a XXI. századi informatikai igényekhez és környezetbarát megoldás – ismertette az újdonságot Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Az innovációt a Kereskedj Okosan! Retail konferencián mutatták be.

Az átverés ellen a blokk a bizonyíték

Az átverés ellen a blokk a bizonyíték

Gyakran nem figyelünk arra, hogy megőrizzük a vásárlásnál kapott bizonylatot. Pedig ez azért nagyon fontos, hogy a későbbiekben élni tudjunk jogainkkal. A vásárlást követően célszerű még a helyszínen ellenőrizni, hogy a vásárolt cikkek megfelelő mennyiségben és áron szerepelnek-e a blokkon.