
A Tesco több mint 900 termék árát csökkenti
Miközben sokan még mindig a bolti árak emelkedésére számítanak, a Tesco márciusi deflációs vonata tovább robog.
Augusztusban defláció volt az euróövezetben
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat azt közölte előzetes adatként, hogy augusztusban a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek éves összevetésben a júliusi 0,4 százalékos növekedés után.
Júniusban is estek a fogyasztói árak
Az idén júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Csökkentek a fogyasztói árak áprilisban
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2,2 százalékos GDP-növekedést jósol a Kopint-Tárki
A Kopint-Tárki kutatócsoportja 2,2 százalékos gazdasági növekedést vár az idén és jövőre is - mondta Palócz Éva, a konjunktúrakutató cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
