
„A magyar gazdák kezében marad a termőföld”
2019. január 11-én hatályba lépnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által kezdeményezett, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmát szabályozó, illetve az agrárium szereplőinek versenyképességét javító törvénymódosítások.
Egyre többen dolgoznak a mezőgazdaságban
A mezőgazdasági beruházások növekedése 2014-ben is folytatódott, a bővülés mértéke 2013-hoz hasonlóan meghaladta a nemzetgazdasági átlagot – mondta Nagy István, parlamenti államtitkár a XXI. Hagyományőrző Aratónapon Biharnagybajomban.
A magyar kormány a végsőkig kiáll az új földforgalmi törvény mellett
Magyarország akár bíróságon is megvédi az új földforgalmi törvényt - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
"Nem mennek csődbe a nagygazdaságok"
A nagyüzemi tőkés társaságok továbbra is talpon tudnak maradni, nem viszi őket csődbe az a kormánydöntés, hogy az 1200 hektár feletti területtel rendelkező gazdálkodók az 1200 hektár feletti terület után nem kapják meg az alap földalapú támogatást - mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke kedden az MTI-nek.
Megingathatatlan alapokon a nemzeti földvagyon
Az új földforgalmi törvény Európa egyik legszigorúbb szabályozása, amely megvédi a magyar földet és a földművesek érdekeit szolgálja - jelentette ki Budai Gyula, az agrártárca parlamenti államtitkára a jobbágyfelszabadítás 166. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen a Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt.
Budai: "kapuzárási pánik" uralkodott el a földspekulánsok körében
Budai Gyula szerint kapuzárási pánik uralkodott el a bel- és külföldi "spekulánsok" között, akik korábban zsebszerződésekkel szereztek meg jelentős nagyságú termőföldterületeket Magyarországon.
Sokan nem tartják be a földhasználatot érintő egyes új szabályokat
A gazdálkodók még nem minden esetben alkalmazzák megfelelően a földhasználatot érintő, egy hónapja megváltozott szabályokat - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
