
Nem lesz népszavazás az állami földek privatizációjáról
Nem lehet népszavazást kiírni az állami földek privatizációjáról, mert nem lesz meg a szükséges 200 ezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este a kereskedelmi csatorna honlapja szerint.
Összegyűlt százezer aláírás az ellenzéki népszavazási kezdeményezésekhez
Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének közlése szerint százezer aláírás összegyűlt az ellenzéki népszavazási kezdeményezésekhez, ezért ha a kormány valódi népszavazást szeretne, akkor az ellenzéki kezdeményezéseket együtt kezeli a kvótareferendummal.
Május 20-án megkezdődik a földárverések harmadik hulláma
A most következő körben mintegy 60 ezer hektár állami termőföldet értékesítenek.
Földárverések: a kormány 100 milliárddal megemelte a hitelkeretet
A kormány döntésének értelmében a korábbi 150 helyett már 250 milliárd forintos, maximális forráskeret áll a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) rendelkezésére, hogy az MFB-NHP Földvásárlási Hitelprogram keretében kedvezményes hitellel segítse az állami tulajdonú földek értékesítésének folytatását - közölte a bank az MTI-vel hétfőn.
Kúria: jöhet a népszavazás a földprivatizációról
Elkezdődhet az aláírásgyűjtés arról, hogy betiltsák-e az az állami földek privatizációját, miután a Kúria kedden úgy döntött, hogy hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést – számol be az Index.
