Hogy kerül az alma az asztalra?

Hogy kerül az alma az asztalra?

Bár hazánkban is egyre népszerűbb a tudatos vásárlás, és sokan odafigyelnek arra, hogy most ősszel, a téli almák szezonjában magyar alma kerüljön az asztalukra, azt mégis kevesen tudják, hogy milyen utat jár be a gyümölcs, a magtól a kerten át az asztalunkig. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet és a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) több ezer őshonos, magyar fajta őrzői, kutatói és több száz fajta forgalmazói. Ők segítenek nekünk a termékcímkék mögé látni: öt lépésben foglalták össze a magyar almafajták útját.

Nagyon korán virágzott a gesztenye

Nagyon korán virágzott a gesztenye

A megszokottnál korábban virágoztak el a gesztenyefák is idén. Általában június közepétől július közepéig tart a virágzási időszak, ebben az esztendőben pedig már június elején virágba borultak a gesztenyefák. A helyenként megfigyelhető erőteljes virágzást a kéregrák sújtotta gesztenyefák esetében a túlélési ösztön is okozhatta a szakemberek szerint. A NAIK gyümölcstermesztési Kutatóintézetének munkatársai tovább folytatják a küzdelmet a fajtát érintő betegség ellen, felhívva a figyelmet e sokfunkciós növény népességmegtartó szerepére.