
Milliárdokat költünk, hogy még többet ihassunk
Termelőkön kívül a szektor kis- és középvállalkozásai is kérelmezhetik a támogatást gépek, technológiák beszerzésére, vagy különböző építési munkálatok elvégzésére. Maximum 200 milliót kaphat egy pályázat.
Olajozottabbá válik az élelmiszeripari pályázatok elbírálása
Felgyorsítja a pályázatok elbírálását az új értékelői rendszer felállítása, így a tavasszal megjelent élelmiszeripari beruházásokhoz nyújtott támogatásokról már a nyáron döntés születhet – olvasható a Magyar Idők honlapján. Az ágazat szereplőinek nyújtott támogatás mellett a borászatok is örülhetnek, az eredetileg 20 milliárd forintos keretet a duplájára emelte a Miniszterelnökség. A pályázók között nem mindenki tisztességes.
Vidékfejlesztés: 87 milliárd forintnyi uniós pályázatot írtak ki a napokban
Az elmúlt napokban összesen 6 uniós pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ezek összértéke meghaladja a 87 milliárd forintot - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Jövőre 3,8 milliárddal támogatják a gazdák piacra jutását
Jövőre 3,8 milliárd forint uniós támogatás lesz elérhető a rövid élelmiszer-ellátási láncok és a helyi piacok kialakítására, illetve fejlesztésére - mondta a Magyar Időknek Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
38 milliárd forintot kapnak a fiatal gazdák
Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében - ismertette a most lezárult pályázat eredményeit a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
