Kocsonyafesztivál: Kassa lesz a díszvendég

Kocsonyafesztivál: Kassa lesz a díszvendég

Tizenharmadszor rendezik meg 2013. február 22-24. között a turisztikai nívódíjas Miskolci Kocsonyafesztivált, amelynek díszvendége Kassa lesz.

Megnyílt a 12. Miskolci Kocsonyafesztivál

Megnyílt a 12. Miskolci Kocsonyafesztivál

Péntek délután két órakor Miskolcon a Városház térről indult el az a több száz résztvevős menet, amely hagyományosan megnyitja a kocsonyafesztivált. A sokadalom végig vonult a Széchenyi  utcán, itt-ott pár percre megállva, hogy táncokkal, produkciókkal szórakoztassa a sétálóutca közönségét. Amelyet persze invitálnak is maguk közé, hiszen valamennyi miskolci ünnepe is lesz ez a hétvége.

Megalakult a Miskolci Kocsonyatőzsde

Megalakult a Miskolci Kocsonyatőzsde

Hangsúly a minőségi gasztronómián, a legendás hírű hazain, a miskolci vendéglátás népszerűsítésén. Ezek az indokai annak, hogy megalakult az Első Miskolci Kocsonyatőzsde, illetve az is, hogy a kocsonyafesztivál kínálatában – a kulturális programok mellett – fontos helyet kap a fesztivál névadó étele, a miskolci kocsonya is.