
A magyar bucót választották az év halának
A magyar bucót választották az év halának 2014-re a Magyar Haltani Társaság honlapján folyt közönségszavazáson.
A kősüllő lett az év hala
A Magyar Haltani Társaság által szervezett közvélemény-kutatás eredményeként 2011-ben a kősüllő viselheti az év hala kitüntető címet, és kaphat ezáltal nagyobb figyelmet – közölte Harka Ákos, a társaság elnöke.
A kősüllő az év hala
A kősüllő viselheti az „év hala” címet 2011-ben a Magyar Haltani Társaság közvélemény-kutatási eredményei szerint. A szervezet szerint a horgászok nagy része egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősüllő legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi 3 kilogrammról 3 darabra változzék.
