12 ezren látogattak ki a Magyar Ízek Vásárára

12 ezren látogattak ki a Magyar Ízek Vásárára

Véget ért a 7. Magyar Ízek Vására, amely idén is kiemelt érdeklődés mellett zajlott a hétvégén. Hiszen 12 ezren látogattak ki a sajtvásárra, ahol több száz féle sajtot és további több ezer terméket kóstolhattak meg az ínyencek. A Vásárt dr. Kardeván Endre, az Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős államtitkár nyitotta meg, ezt követően bemutatták az ország legnagyobb sajtját. Az esemény szervezője a Magyar Delikátesz Kft., a vásár kommunikációját és rendezvényszervezési feladatait ezúttal is a Human Telex Reklámügynökség jegyezte.

Újra itt a Magyar Ízek Vására

Újra itt a Magyar Ízek Vására

Hetedik alkalommal nyitja meg kapuit szombaton a Magyar Ízek Vására a budapesti Millenáris parkban. A gasztronómiai vásár főszereplői ezúttal a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények.

Sajtra Magyar!

Sajtra Magyar!

Március 29-30. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Ízek Vására a Millenáris „B” csarnokában, amelynek idei központi témája a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények.

A VM korszerűsíti a Magyar Élelmiszerkönyvet

A VM korszerűsíti a Magyar Élelmiszerkönyvet

A Magyar Élelmiszerkönyv korszerűsítését végzik a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) annak érdekében, hogy tisztázzák és meghatározzák a kézműves termék fogalmát, hatékonyan segítve ezzel a termelőket - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten újságírók előtt.

Megnyílt a Kézműves Magyar Ízek Vására

Megnyílt a Kézműves Magyar Ízek Vására

Megnyílt pénteken a Kézművek Magyar Ízek Vására a fővárosban, a hagyományos kézműves termékeket felvonultató vásár központi terméke idén a hal- és vadhús.

Igazi szenzáció: őstulok kolbász és szalámi

Igazi szenzáció: őstulok kolbász és szalámi

Ötödik alkalommal rendezik meg a Kézműves Magyar Ízek Vásárát és Gasztropiacot március 8-10. között a budapesti Millenáris B épületében.

Megnyílt a 4. Kézműves Magyar Ízek Vására

Megnyílt a 4. Kézműves Magyar Ízek Vására

Péntek délelőtt, a már-már megszokott módon, harangkongatással nyitották meg a 4. Kézműves Magyar Ízek Vásárát, ahol a tradicionális ételeket és gasztronómiai különlegességet kóstolhatnak meg az érdeklődők.