
Pozitívan zárja a 2016-os évet a kereskedőház
Pozitívan zárja a 2016-os évet a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), véget ért az a korszak, amikor veszteségről kell beszámolnia a szervezetnek – mondta Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottsága ülésén, ahol a képviselők tájékoztatót hallgattak meg a cég tevékenységéről.
7 százalékkal nőtt az agrárkivitel tavaly Németországba
A magyar mezőgazdasági termékek legnagyobb piaca Németország, ezen a piacon a múlt évben 7 százalékkal nőtt a magyar agrártermékek eladása az előző évhez képest - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Berlinben az MTI-nek.
Tizenötmillió liter tejnek megfelelő tejport vesz a magyar állam
Összesen 15 millió liter tejnek megfelelő tejport és vajat vásárol fel várhatóan júniusban és júliusban az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. – olvasható az agrárszektor.hu hasábjain. A tranzakcióval az árletörő hatású időszakos tejtöbbletet csökkentenék a hazai piacon. Ennek érdekében az 1,4-1,5 milliárd literes éves hazai tejfelvásárlás egy százalékát vonnák ki a piacról.
Növekedési pályára állt a mezőgazdaság
Fazekas Sándor történelmi rekordnak nevezte, hogy a magyar mezőgazdaság az elmúlt négy évben 42 százalékkal növelte kibocsátását.
Magyar kereskedőház nyílt Szudánban
Új magyar kereskedőház nyílt Afrikában, szombaton nyitotta meg ugyanis hivatalosan kapuit a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. támogatásával a Szudáni - Magyar Kereskedőház Kartúmban - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. az MTI-vel.
Új magyar kereskedőházak Ázsiában
Délkelet-Ázsiában Laoszban kedden, Vietnámban pedig csütörtökön nyitott újabb képviseletet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. A 2013-ban alakult MNKH Zrt. ezzel 11-re bővítette relációs kereskedőházainak számát. Annak érdekében, hogy a magyarországi kis- és közepes vállalkozások részesedése a hazai exportból jelentős mértékben növekedjék, a Kormány és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. megerősíti a kereskedőházi rendszert. Ez mind Európai Unión kívüli országokat jelent, szorosan illeszkedve a keleti nyitás stratégiájához. A legújabb megnyitókon Dr. Kerekes György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy Magyarország számára fontos a délkelet-ázsiai országokkal való együttműködés, a gazdasági kapcsolatok erősítése, amelyet a Kormány is kiemelten támogat. Az MNKH célja, hogy az idei év végéig 25 országban jelen legyen, és kiváló magyar termékek és szolgáltatások exportjával mintegy 400 millió euró értékű forgalmat bonyolítson.
Kereskedőházat nyit Szingapúrban Magyarország
Sajtóeseményt tartott május 12-én a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., a Magyar Külgazdasági Szövetség és Magyarország szingapúri nagykövete Budapesten. A kötetlen beszélgetésen a május 28-án Szingapúrban megrendezendő ExhibIT című ICT tematikájú konferenciáról és üzletember találkozóról, valamint a hamarosan megnyíló szingapúri magyar kereskedőházról értekeztek.
Összefogás a magyar exportért
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.
