
Összefog a GVH és a Márkaszövetség
Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Márkaszövetség, hogy támogassa a gazdasági versenyre irányadó jogszabályok, etikai normák tiszteletben tartására törekvő szemlélet megerősödését - közölte a két szervezet kedden.
Az OKSZ üdvözli az EU-s iparági kezdeményezést
Az Országos Kereskedelmi Szövetség és a Magyar Márkaszövetség üdvözli a mai napon Brüsszelben bejelentett iparági kezdeményezést, mely az élelmiszer-termékpálya szereplői, vagyis a gyártók és kereskedők közötti korrekt és átlátható üzleti kapcsolatok megerősítésére irányul.
Erős márkák, erős Magyarország
A rendkívüli közgyűlésen bemutatták az „Erős márkák, erős Magyarország” című kiadványt is, amelyben egy hatpontos szabályozási javaslatcsomagot is felvázoltak.
Több forrás jut idén az élelmiszeriparra
Erőteljesebben együtt kell működnie a civil és állami szférának az élelmiszer-biztonság érdekében. Erről egyeztetett Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár a Magyar Márkaszövetség tagvállalataival a szervezet közgyűlésén.
Exkluzív! A Magyar Márkaszövetség „személyiségfejlődése”
A Magyar Márkaszövetség elmúlt 15 éves. Közhely, hogy minden márkának arca van, miért ne lenne személyisége az őket tömörítő szervezetnek is? A szövetség az elmúlt másfél évtizedben sokat változott ugyan, de az alapvető célja megmaradt: „Olyan szabályozási és üzleti környezet kialakítása és fenntartása, amelyben a vállalkozások közötti kemény, de tisztességes verseny egyszerre ösztönzi az innovációt és a fenntarthatóságot – ezáltal teremtve maximális értéket a fogyasztók számára”. Ács Tamással legutóbb megválasztása után, tavaly nyáron készített interjút az Élelmiszer szaklap. Az Élelmiszer Online ezúttal először az azóta eltelt fél év munkájáról kérdezte az elnököt.
