Már őszi fagykárra is igényelhető díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás

Már őszi fagykárra is igényelhető díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás

Március 15-étől ismét pályázhatnak a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásra. 2016-ban ismét több újdonság található a pályázati felhívásban.  Fontos változás például, hogy a várakozásokhoz képest is nagyobb keretösszeg áll a gazdálkodók rendelkezésére, igénybe vehetik a támogatást a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó nagyvállalkozások és önkormányzatok is, illetve az őszi-fagy is bekerült a kockázatok közé. A támogatás igénylésének módja is változik majd, a támogatás mértéke azonban marad a megszokott, azaz legfeljebb a biztosítási díjak 65%-át érheti el.

Tovább igényelhető a mezőgazdasági biztosítás díjához a támogatás

Tovább igényelhető a mezőgazdasági biztosítás díjához a támogatás

A földművelésügyi miniszter május 31-éről június 30-ra módosította azt a határidőt, ameddig igényelni lehet a támogatást a mezőgazdasági biztosítás díjához, az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.