Nehéz helyzetben a közúti fuvarozók

Nehéz helyzetben a közúti fuvarozók

Jelentősen visszaesett a magyar közúti fuvarozók piaci részaránya az uniós piacon az elmúlt öt évben, a tavalyi év második felében pedig már a belföldi piacon is csökkent az szállított áruk mennyisége – ismertették az ágazat helyzetét az MLSZKSZ szervezésében megrendezett 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon. A fuvarozó vállalkozások ötöde veszteséges, nagy az ágazat strukturális kitettsége és komoly fenyegetést jelentenek a fuvarozókra az EU tervezett protekcionista intézkedései (mobilitási csomag), amely a magyar vállalkozások nemzetközi bevételének 35%-át kitevő cross-trade tevékenységét alapjaiban veszélyezteti. A teljes logisztikai iparágat tekintve az ágazat szereplői a legnagyobb problémának a sofőrhiányt, a Duna 320 napos hajózhatóságát, vasúti árufuvarozási infrastruktúra-fejlesztések elmaradását, valamint a logisztikai szolgáltatások tekintetében a támogatási rendszer hiányát tekintik.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek egy német rendelkezés miatt a hazai fuvarozó cégek

Nehéz helyzetbe kerülhetnek egy német rendelkezés miatt a hazai fuvarozó cégek

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tiltakozik a Németországban hatályba lépett intézkedés ellen, amely szerint a mai naptól kezdve bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti, 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti.

Felmondta a NeHGOSZ-szal kötött kollektív szerződését a fuvarozók egyesülete

Felmondta a NeHGOSZ-szal kötött kollektív szerződését a fuvarozók egyesülete

Egyoldalúan felmondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezetével (NeHGOSZ) a közúti közlekedési alágazatban kötött, több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződést 2016. február 1-jével - közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.

MKFE: a határzár többletköltséget ró a szállítmányozókra

MKFE: a határzár többletköltséget ró a szállítmányozókra

Az utóbbi időkben bevezetett, a határátlépést akadályozó határzárak miatti pluszkiadásokat a legtöbb fuvarozó vállalkozás nem tudja érvényesíteni megrendelői felé, mert általában éves szerződést kötnek megbízókkal - közölte a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) hétfőn az MTI kérdésre.

E-útdíj: még machinálhatnak a távokkal

E-útdíj: még machinálhatnak a távokkal

Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.