Nőttek a kkv-knak adott hitelek a harmadik negyedévben

Nőttek a kkv-knak adott hitelek a harmadik negyedévben

A kis- és középvállalatoknak (kkv-k) adott hitelek - az önálló vállalkozókat is figyelembe véve - 7,3 százalékkal nőttek éves összevetésben a harmadik negyedévben, és a teljes vállalati hitelezés bővülése is folytatódott.

Gyorsította a növekedési ütemét a Waberer’s a fuvarpiacon

Gyorsította a növekedési ütemét a Waberer’s a fuvarpiacon

A Waberer’s International Zrt. („Waberer’s”) 2016 első kilenc hónapjában folytatta a cég több évtizedes sikertörténetét, és gyorsította növekedésének ütemét. A társaság kezelte a menekültválság negatív hatásait, sikeresen alkalmazkodott a Brexit bejelentését követő piaci sokkhoz, és meghozta a szükséges intézkedéseket a Nyugat-Európában tapasztalt versenykorlátozó lépések miatt. A negyedév működésének minden fontos teljesítmény-mutatója azt támasztja alá, hogy a társaság a megfelelő válaszokat adta a fuvarpiaci verseny kihívásaira.

A Henkel eredménye növekedett az első negyedévben

A Henkel eredménye növekedett az első negyedévben

2013 első negyedévében egyaránt sikerült növelniük az árbevételt és az eredményt a kihívásokat támasztó piaci környezet, a nyugat-európai piacok gyengélkedése és az ipari felhasználás terén világszinten tapasztalható gyenge kereslet ellenére