Negyedik alkalommal adják át a Szerethető Munkahelyek díjat

Negyedik alkalommal adják át a Szerethető Munkahelyek díjat

Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJobs a Szerethető Munkahelyek díjat, amely több szempontból is megújul az idei évben, részben a vírus okozta piaci változások hatására. Többek között fókuszba kerül majd, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely, hogyan lehet otthonról dolgozni és miért érdemes az irodát is fenntartani, milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok az utóbbi hónapokban, illetve milyen változások várhatóak a jövőben a cégek életében. Újdonság, hogy ősszel a legszerethetőbb álláskeresőt is díjazzák. És talán a legnagyobb változás idén, hogy mostantól erdélyi vállalkozások is indulhatnak a Szerethető Munkahelyek címért.

Keresik a legszerethetőbb munkahelyeket!

Keresik a legszerethetőbb munkahelyeket!

A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül, hiszen idén másodszor a kis- és középvállalatok mellett külön kategóriában a nagyvállalatok is nevezhetnek.