
A Henkel erősítette a pozícióját
„A Henkel a harmadik negyedévben is erős üzleti teljesítményt nyújtott. Az árbevétel, a korrigált árbevétel-arányos megtérülés és az elsőbbségi részvények korrigált hozama új csúcsot ért el. A sikeres fejlődés és a magas szintű eredmény mindhárom üzletág hozzájárulásának és globális csapatunk erős elkötelezettségének köszönhető. A harmadik negyedévben emellett sikeresen lezártuk a Sun Products felvásárlását és kedvező feltételekkel biztosítottuk annak finanszírozását. Társaságunk történetében ez a második legnagyobb ügylet, amelynek révén a Henkel felkerült az egyesült államokbeli mosószerpiac második helyére, portfóliónk pedig számos vonzó és bevett márkával egészült ki. Büszkén és örömmel üdvözöljük a Sun munkatársait a Henkelnél, és most az észak-amerikai Laundry & Home Care üzletágba való sikeres integrációra összpontosítunk majd” – mondta Hans Van Bylen, a Henkel igazgatóságának elnöke.
