
Üzleti Etikai Díj
Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.
Idén is elismerésben részesülnek a felelősségteljesen működő vállalatok
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég veszi át az elismerést november 16-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán. Az eseményre ismét a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia zárását követően kerül sor, kiemelve az üzleti etika és a fenntartható fejlődés szoros kapcsolatát.
