hero
Becsült olvasási idő: 1 perc
„1992 május-júniusa életem legszebb időszaka volt!” – Molitórisz Károly, Univer Product Zrt.

Igazi királyság volt-egészen augusztus végéig. Akkor jött a 4 centis haj és a reggel 6-kor induló műszak az Univernél. Igazi sokk volt ez a  javából! Két darab óra ébresztett nem túl nyugodt álmomból, amelynek főszereplője az mustár üzem volt, ahol elindultak a munkás hétköznapok.

Karácsonyra már az a büszkeség is megérkezett, amit az akkor vadonatúj majonéz üzem jelentett számomra. Rövidesen az egész ipart irányítottam és elindult az első informatikai rendszer is.

Vezérigazgatóként a legnagyobb kihívást a 2003-ban megvásárolt Kecskeméti Konzervgyár integrálása jelentette, amely nemcsak a hőkezeléses technológiával „ajándékozott” meg bennünket.

univerA 2009-ben átadott zöldmezős beruházással megépült új üzem mellett, az Univer márka felépítésére vagyok a leginkább büszke. 2007-től a marketing önálló büdzsével három éves stratégiai terveket készített és valósított meg. Talán az utolsó percben!

20 év múlva …azt látom, hogy mindent áthat az informatika, az okos telefonok helyett még okosabbak lesznek, -de a legnagyobb értéket továbbra is a lojális, a jó célokért összefogni képes emberek fogják jelenteni.

Molitórisz Károly, Univer Product Zrt., vezérigazgató