Az elmúlt évben sok ágazat jócskán megsínylette a kialakult helyzetet, de akadtak olyanok is, amelyek új lendületet kaptak a váratlan események kezelése okán. Ilyen többek között a logisztika, amelynek kifejezetten kulcsszerepe volt és van az egyensúly fenntartásában, így stratégiai szerepe is megerősödött. Különösen nagyot „futott” az ágazat piacvezető vállalata, a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL), amely több területen is ismét bizonyította kulcspozícióját a hazai áruszállításban. A tapasztalatokról és idei tervekről Garamvölgyi Glória, a vállalat kereskedelmi igazgatója és Barna Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Store Insidernek.
Tavaly mi jelentette önök számára a legnagyobb szakmai kihívást?
Garamvölgyi Glória: Természetesen a vírushelyzet okán a tavalyi év – sok más céghez hasonlóan – minket is kihívások elé állított. A korábban megszokott szezonalitások teljesen felborultak. Többszörös mennyiségeket kellett heti szinten kiszállítanunk bizonyos iparágakból, alapvető élelmiszerekből, de említhetném az elektronikai, számítástechnikai eszközöket is példaként. Általában elmondható, hogy a normál időszak volumeneihez képest dupla mennyiséget szállítottunk 2-3 hónapon keresztül. Emellett tavaly márciustól mi felelünk az egészségügyi védőfelszerelések hazai logisztikai folyamatáért is. A kórházakba, egészségügyi intézményekbe, kormányhivatalokba kerülő összes maszk, kesztyű, védőeszköz, teszt a mi raktárunkon keresztül jut el az érintettekhez. A vírushelyzet kialakulása óta napi szinten 800-1000 raklapos szállításaink vannak csak az egészségügyi szektorba. Ennek a megoldása komoly szakmai feladat, teljesen eltér a hagyományos disztribúciótól, de sikeresen vettük az akadályokat.
Barna Zsolt: Valóban, sok kihívással kellett megbirkóznunk, mert a plusz igények kielégítése jelentős emberi erőforrást is igényelt. Visszásnak tűnhet, de a válságos helyzet ellenére örvendetes számunkra, hogy felértékelődött a logisztikában dolgozó kollégák reputációja. Most a kollégáink a helytállásuk miatt egy kicsit a mindennapok hőseivé váltak, akik akkor is járták Európa útjait, amikor mi itthon biztonságban, home office-ban dolgoztunk. Az ő többletmunkájuk nélkül nem tudtuk volna, és most sem tudnánk kezelni a kiszámíthatatlan igényeket. Ezekben a hónapokban olyan szempontból szerencsések voltunk, hogy olyan területekről, ahol leállt az „élet”, mint például a turizmus, vendéglátás, jöttek emberek, még ha átmeneti időszakra is, gépkocsivezetőnek vagy éppen raktári munkatársnak. Ebben az időszakban – a jelenlegi létszámunk közel 3000 fő – több mint 10 százalékkal növeltük a foglalkoztatottak számát a partnereink megnövekedett igényeinek kiszolgálása érdekében.
Van-e olyan változás, amely megmarad a vállalat mindennapi gyakorlatában?
G. G.: Sok olyan hatékonyságot növelő dolgot sikerült egyik napról a másikra átvinni a logisztikai folyamatokba, amit előtte hónapokig vagy évekig próbáltuk bevezetni… így például a papíralapú szállítólevél-visszaküldést nagyon hamar sikerült megszüntetni, elfogadták az ügyfelek az elektronikus verziót, illetve gyorsan át tudtunk állni a bankkártyás fizetésre is, ezek jelentősen növelték a logisztikai folyamatok hatékonyságát. Egészen más területen is érezhető pozitív változás. Felértékelődtek azok a kereskedelmi vagy gyártó cégek, amelyeknek van lokális gyártókapacitása. Így biztosítani tudták a fogyasztók, illetve a partnerek igényeinek az ellátását, amikor leálltak a határok vagy lassultak a nemzetközi szállítások, ami a belföldi szállítási igények további növekedését jelentette.

A belföldi szállítási igények ugrásszerű növekedését jócskán megtapasztalhatták az egészségügyi védekezésben betöltött szerepük okán is. Hogyan lett a WSZL a főszereplő ebben a történetben?
B. Zs.: A Waberer’s Csoport évek óta a magyar kormány stratégiai partnere, így a helyzetből adódóan magától értetődő volt, hogy ha logisztikai szolgáltató részt tud venni a védekezésben, akkor mi vegyünk részt benne. A lehetőség tehát a stratégiai partnerségből indult, illetve a cégünk felajánlása is közrejátszott, hiszen a cég először raktár-, majd később az ehhez kapcsolódó kiszállítási kapacitásokat ajánlott fel a védekezés elősegítése érdekében. Így esett ránk a választás. Örültünk ennek a döntésnek, mert egyrészt szerettünk volna segíteni, másrészt Magyarországon egyedül a WSZL rendelkezik olyan logisztikai hálózattal, struktúrával, kapacitással, amellyel ezt a nagyon hektikusan változó, nagyon gyorsan elvégzendő feladatot meg lehetett és lehet valósítani. Hogy jobban érzékelhető legyen a feladat nagysága: amikor elindult az őszi iskolaszezon, két nap alatt kellett eljuttatnunk az összes iskolába a hőmérőket, de hasonló kihívást jelentett, amikor márciusban az összes kórházat három nap alatt kellett ellátni védőfelszereléssel. Ez a megbízás egy új tevékenységi irányt is adott a cég számára, hiszen, bár eddig is voltak egészségügyi partnereink, ezt a területet a helyzet normalizálódása után is tovább szeretnénk bővíteni.
Mekkora forgalmat realizáltak tavaly, és hogyan értékelhető ez az előző év bevételéhez képest?
B. Zs.: Tavaly a WSZL fennállása óta az egyik legjobb évét zárta. Közel 60 milliárd forintos árbevételt realizáltunk, ami több mint 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Ez általában is elmondható a logisztikai ágazatra?
B. Zs.: Minden nehézség ellenére valószínűsíthetően igen, a legtöbb logisztikai szolgáltató jó évet zárt. Ennek pedig az egyik fő oka, hogy a pandémiás helyzetből fakadóan a munkaerőpiaci helyzet egy kicsit stabilizálódott. A költségeinket jelentős mértékben befolyásolja a bérköltség-növekedés dinamikája, és ez a tavalyi évben normalizálódott. A másik ok, amint már említettük, felértékelődött a logisztika szerepe. Ebből fakadóan azt tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink a stabil, kiszámítható, minőségi és megbízható ellátási láncért többet hajlandók áldozni a korábbiaknál. Számunkra ez kedvező tendencia, mert a Waberer’s-Szemerey nem pusztán a legnagyobb eszközrendszerrel rendelkező logisztikai szolgáltató cég, hanem a legnagyobb fuvarozó vállalat is a maga 812 járműből álló flottájával. Ez lehetőséget biztosít számunkra a nagy kiugrásokat is tartalmazó forgalomváltozásokat is rugalmasabban kezelni.

G. G.: Most mutatkozott meg igazán élesen és nyert értelmet a valóságban a partnereink számára az a fajta cégfilozófia, amit eddig hangsúlyoztunk, de most a gyakorlatban is bebizonyosodott, nevezetesen a flexibilitásunk. Mi általában nem egy „dobozos”, fix megoldást kínálunk az ügyfeleinknek, hanem a helyzethez igazítjuk a megoldást. Vagyis arra koncentrálunk, hogy az adott helyzetet miként tudjuk közösen megoldani. Egy gyakorlati példával szemléltetve: normál esetben raktári oldalon minimum 24 órás átfutással számolunk a termék beérkezésétől: készletre vesszük, arra rendelést fogadunk, majd komissiózzuk. A vírushelyzet legkeményebb hónapjaiban sokszor ezt a munkafolyamatot 4-6 órára kellett redukáljuk, hogy a termékek minél hamarabb a boltok polcaira kerüljenek.
Mit kezdenek a most felgyülemlett tapasztalatokkal, tevékenységi körökkel, új partnerkörrel? Ezek mennyiben változtatnak a cég eddigi stratégiáján?
B. Zs.: Az elmúlt év végérvényesen bebizonyította, hogy az információ és a digitalizáció eddigi szerepe még inkább felértékelődött, sőt jelentősen felgyorsította az ezen a területen korábban tervezett és tapasztalt tendenciákat. Az elektronikus szállítólevél, a nyomon követés, a munkavállalóinknak a munkájukhoz kapcsolódó foglalkoztatási adatai és az ezekkel összefüggő szervezési, optimalizálási kérdések továbbra is nagyon kiemelt stratégiai pontjai lesznek a vállalatunknak. Az e területeken szerzett tudásból a jövőben minél többet szeretnénk megosztani a megbízóinkkal. Nagy lehetőségeket látunk az egészségügyi logisztikában. Az állami megbízás előtt is több komoly megbízóval működtünk együtt ebben a szektorban, de a most felhalmozott sok tapasztalat újabb perspektívákkal bővítette az elképzeléseinket. A hagyományos fuvarozás és logisztikai szolgáltatásokon túl jelentős potenciált látunk a tavaly új üzletágként elinduló inhouse logisztika és az autóipari logisztika területén is.
G. G.: A hagyományosnak mondható üzletágaink fejlesztése mellett nagy potenciált látunk a home deliveryben. Tavaly októberben vettük be a portfóliónkba az ilyen típusú szolgáltatást. Jelenleg az egyik legrégebbi partnerünk, a Telekom ügyfelei részére végzünk házhozszállítást klasszikus B2C rendelések házhozszállításával. Az elkövetkező évek nagy kérdése, hogy az FMCG-megbízóink hogyan fognak felkészülni a házhozszállítás iránti igény ugrásszerű megnövekedésére. A nemzetközi trendek alapján úgy véljük, a jövőben egyre több ilyen megbízást fognak biztosítani számunkra.
Ezek szerint a B2B-közegből határozottan szeretnének nyitni a B2C felé?
B. Zs.: Az elmúlt években az e-commerce évente két számjegyű növekedést ér el. A logisztikai szolgáltatóknak is szembe kell nézniük azzal, hogy a hagyományos paletta és tömegalapú kiszállítás mellett, akár B2C, akár B2B vonalon, kisebb tételek kiszállítását is meg kell tudniuk oldani. Bár ennek számos területen speciális feltételei vannak, ezért erre az igényre komolyan fel kell készülni. Úgy gondoljuk, hogy a WSZL abban a home delivery kategóriában tud versenyképes lenni, ami alapvetően az 50 kilogrammos csomagoknál nagyobb egységek, de raklapméret alatti tételeknek a kiszállítását célozza meg.
A WSZL érzékelhetően nagy átalakulási folyamatok előtt áll. Mint ahogy az FMCG piaci környezet is. Mit gondolnak a rövidülő ellátási láncokról, és ennek fényében hogyan definiálnák a vállalatot, merre tart most, 2021-ben?
G. G.: Azt gondolom, hogy a lokalizációra való törekvésnek a vállalatok megtalálják majd az egészséges metszetét. A frissáru esetében látom értelmét vagy nagyobb szerepét ennek a piaci törekvésnek, nevezetesen, hogy a gyártás minél közelebb legyen a fogyasztóhoz. Hogyan érint ez minket? A kulcsszó itt elsősorban a már sokat emlegetett rugalmasság. Ez az egyik legnagyobb versenyelőny, amit tudunk biztosítani a partnereknek. Nem mehetünk el azon piaci trendek mellett sem, hogy a partnereink egyre több komplex áru-összecsomagoló tevékenységet igényelnek, tehát co-packing típusú tevékenységeket. Ezért évről évre bővítjük kapacitásainkat az üzletágban, illetve felkészülünk az automata technológiák bevezetésére.
B. Zs.: Merre tartunk? A WSZL Magyarország legkomplexebb logisztikai szolgáltatója, és az is szeretne maradni. A legfontosabb stratégiai célunk, hogy az ellátási lánc minden pontján jelen legyünk a megbízóink kiszolgálásában. Továbbra is hangsúlyos terület számunkra a klasszikus raktárlogisztika, illetve disztribúciós szolgáltatások nyújtása, a frissárutól egészen a szárazáruszegmensig, illetve a veszélyes áruk logisztikájának biztosításáig. A klasszikus, hagyományos értelemben vett fuvarozási, illetve speciális fuvarozási szolgáltatások, konténer-, hűtő- és egyéb speciális szállítási szolgáltatások nyújtása, gyártáson belüli logisztika, inhouse logisztika, illetve az előbb említett home delivery területek fejlesztése. Mindezen szolgáltatásokhoz jelenleg mintegy 320 ezer négyzetméternyi raktári kapacitással rendelkezünk, amelyet idén további 30 ezer négyzetméterrel bővítünk a pátyi és szigetszentmiklósi központunkban. A hatékonyság és a komplexitás növelése érdekében februártól összehangoltan működtetjük a belföldi és nemzetközi szállítást, így a jövőben a WSZL vezetése mellett a Waberer’s International operációs vezérigazgató-helyettesi posztját is én töltöm be. Emellett a vállalatnál most zajlik egy tulajdonosi struktúraváltás, amely remélhetően az első negyedév végén zárul le. Így erről csak annyit árulhatunk el, hogy ezáltal még inkább fókuszba kerülnek a technológiai fejlesztések. A Waberer’s Csoport nagyon izgalmas időszak elé néz, amely számos alternatívát biztosít a versenyképességünk fejlesztésére. Igyekszünk kihasználni az új lehetőségeket.

