Bővül a programban igényelhető termékek köre is. 2013-ban már laktózmentes tejet is kaphatnak az iskolások. Ezzel a tárca elősegíti, hogy a tej egyes összetevőire érzékeny gyermekek is hozzájussanak ehhez az alapvető élelmiszerhez. A VM jelentősen megemelte a folyadék tej, illetve ennek ízesített változatai (pl.: kakaó) esetében igényelhető támogatási mértéket: 27,6 Ft/dl-ről 30 Ft/dl-re. További újdonság, hogy jelentősen bővül a 100 százalékos támogatásban részesülő önkormányzatok száma.
Az év utolsó napjaiban fizette ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelőknek a megemelt, 2011. évi nemzeti tejtámogatás újabb különbözetét. A megjelent rendelet módosítás értelmében (131/2012. (XII. 20.) VM rendelet) történelmi bázis jogosultságonként az eddigi 4,60 forint helyett 5,80 forint fizethető ki. Az 1,20 forint/bázis összegű kiegészítés összességében 2,2 milliárd forintos többlettámogatást jelent 5 107 ügyfélnek.
A korábbiakhoz képest a legfontosabb változás az, hogy 2013-ban már nem minden esetben az önkormányzat az általános iskolák intézményfenntartója. Általános szabály szerint a 3000 lélekszám alatti települések önkormányzataitól a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ a szakmai irányítás mellett a működtetéssel járó feladatokat és ezek költségét is átvállalja. Az ennél nagyobb lélekszámú településeknél a feladatok az önkormányzat hatáskörében maradnak. Az óvodák fenntartói továbbra is az önkormányzatok lesznek.
Az óvoda-, és iskolatej program eddigi (2004-2012) szabályozásában meghatározó szerepük volt az önkormányzatoknak. A fenntartó váltások miatt a VM a program 2013. évi szabályozásában alapvető változtatásokat hajtott végre: egyrészt továbbra is biztosított a közvetlen feldolgozói igénylési lehetőség, másrészt a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ is csatlakozni tud a programhoz. A fent leírt okok miatt a tárca kéri az óvoda-, és iskolatej program eddigi résztvevőit, hogy az új szabályozást alaposan tanulmányozzák át.

