Becsült olvasási idő: 1 perc
A 18 év alattiak több mint 40 százaléka gond nélkül vesz alkoholt

A fogyasztóvédelem azt vizsgálta meg, hogy a gyerekeknek és fiataloknak szóló reklámoknál betartják-e a törvényeket, és hogy 18 év alatt kiszolgálják-e a fiatalokat a cigivel és alkohollal. Az Index cikke.

A vizsgálat eredményeként 1 055 gyerek- és fiatalkorúakat célzó reklámot ellenőriztek, ezek közül 23 volt jogsértő, a 18. év alattiak kiszolgálásának ellenőrzése során 1046 fiatalkorú próbavásárolt, amelyből 392 esetben tapasztaltak szabálysértést.

Az index szerint a vizsgálat megállapította, hogy kizárólag alkoholtartalmú ital vásárlása esetén a fiatalok 43 százaléka (710 esetből, 303 alkalommal) az életkorára irányuló kérdés nélkül megkapta a kért terméket.

Cigi esetén ugyanez az arány 26 százalék volt. A mindkét terméket kérők csoportjában 15 vásárlás során 6 esetben (40 százalék) kapták meg mindkét értékesítési tilalom alá eső terméket a fiatalok. Az ellenőrzés alapján megállapítható, hogy az előző felméréshez képest 2 százalékkal nagyobb arányban szolgálják ki alkohollal a fiatalokat, a cigiben viszont nem változott a helyzet.

A kormányhivatalok a próbavásárlások lefolytatása és a reklámok ellenőrzése során észlelt jogsértésekre tekintettel összesen 400 esetben hoztak döntést. A bírság összege összesen 49 millió 145 ezer forint volt.