A drogéria az elmúlt 20 évben elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód és a szociálisan hátrányos helyzetben élő családok, gyermekek támogatása mellett. Az Egy nap másokért kampány célja, hogy a dm Magyarország munkavállalói a munkaidejükből 1 napot arra fordítsanak, hogy országszerte, önkéntesen, gyakorlati tudásuk felhasználásával segítsenek civil szervezeteknek, közösségeknek. Ezzel felhívva az emberek figyelmét az önkéntes munka fontosságára, s így biztosítva lehetőséget a személyes fejlődésre.
A drogéria együttműködése a Bátor Tábor Alapítvánnyal már több, mint egy évre nyúlik vissza. A vállalat elismeréssel adózik az alapítvány munkájának, és lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni a tábor zavartalan működését. A dm számára nagy öröm volt, hogy a segítségnyújtás ezen módjával is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az alapítvány látókörében lévő gyerekek, a táborban eltöltött napoknak köszönhetően életre szóló élményeket szerezzenek.

„Törökbálinti központunkból, érdi raktárunkból, és országszerte több üzletünkből is részt vettek munkatársaink a hatvani Bátor Táborban megszervezett önkéntes napon. Közel 60-an munkálkodtunk az alapítvány alkalmazottaival közösen azon, hogy a tábor készen álljon a gyerekek fogadására.” – nyilatkozta Megyeri Sándor a dm cégvezetője. – „Az oszlopok festésétől a favágásig mindenben igyekeztünk hatékony segítséget nyújtani.”
A Bátor Tábor Alapítvány daganatos és krónikus beteg gyerekek és családjuk számára szervez ingyenes, élményterápiás táborokat 2001 óta. A turnusok egy élményekben gazdag, izgalmas világot kínálnak a hosszú, fájdalmas kórházi kezeléseken átesett gyerekeknek. Az átélt kalandos és vidám foglalkozások hatására orvosilag is bizonyítottan javul a beteg gyerekek énképe és gyógyulási esélyeik is nőnek. Az elmúlt 12 évben már több mint 3700 táborozó tapasztalhatta mindezt a Bátor Táborban. Idén már 850 daganatos és krónikus beteg gyerek és családjuk számára kínál megerősítő élményeket a Bátor Tábor.

„A Bátor Tábor Alapítvány számára különösen fontosak a hatvani táborhelyen megszervezett önkéntes napok, hiszen itt sokkal többről van szó, mint a táborban munkával, kikapcsolódással töltött napról. Tapasztalatunk, hogy azok a vállalatok, akik egyszer nyitottak voltak az ilyen jellegű együttműködésre, hosszú távú kapcsolatokat, partnerségeket alakítottak ki velünk. A drogerie markt munkatársai nagyon aktív csapat volt az április 19-i önkéntes napon, nyitottan álltak a feladatokhoz. A táborhelyet szépítették, a kertet rendezték, illetve segítettek munkatársainknak előkészíteni a táborhelyet a tavaszi családi napra, amelyre több mint 700 részvevőt vártunk” – foglalta össze az önkéntes napot Reisinger Rita, a Bátor Tábor Alapítvány kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős munkatársa.
A dolgozók nagy érdeklődésére való tekintettel az Egy nap másokért programot 2013. szeptember 1-jéig meghosszabbította a vállalat, így a dm munkatársainak a nyári hónapok is rendelkezésükre állnak arra, hogy 1 munka-napjukat önkéntes munkával töltsék egy szabadon választott civil szervezetnél.
A drogéria várja befogadó szervezetek jelentkezését is, akiknek segítségre lenne szükségük.

