2013-ban 9,3 milliárd szálra esett vissza a legálisan megvásárolt cigaretta a NAV adatai szerint – írja a Világgazdaság. Ilyen kevés cigaretta még soha nem fogyott Magyarországon, 2012-ben 12,5 milliárd, 2011-ben pedig 13 milliárd szálat vásároltak a dohányosok a boltokban. A visszaeséssel a legális cigarettapiac negyede tűnt el.
A csökkenést két tényező okozhatta a portál szerint: egyrészt a nemzeti dohányboltok tavaly júliusi bevezetése után kevesebb helyen lehet cigarettát vásárolni, másrészt egy év alatt 20 százalékkal drágultak a dohánytermékek.
Egy doboz Sopianae 2010-ben 600 forint volt, most 814 forint. Nyártól pedig új dohányboltot már nem lehet nyitni másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. Szintén korlátozza a trafikosok lehetőségeit, hogy 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletbe (például Tesco) nem költözhetnek be, valamint a benzinkút is tiltott területnek számít.
http://www.vg.hu/vallalatok/harommilliard-szal-cigaretta-tunt-el-422152

