A Fuchs márkanév mögött Európa legnagyobb fűszergyártója és -forgalmazója rejlik, amely világviszonylatban a tekintélyes második helyet foglalja el.
A Fuchs Magyarországon
Magyarországon a Fuchs márka, egyedi, átlátszó fóliás csomagolású, fűszerekkel jelent meg az Auchan áruház polcain. Jelenleg 28 alap fűszer (többek között fokhagymapehely, csombord, menta) és mix kapható, amit szezonális termékként a forralt bor fűszerkeverék egészített ki.
Idén terveik között szerepel több új termék fejlesztése, melyet a piaci és partnereink igényeinek megfelelően dolgoznak ki mind a kiskereskedelmi, mind a Horeca vonalra.
A Fuchs márka a világban
A Fuchs vállalat Németországban három helyen folytat gyártói tevékenységet: Dissenben – ahol a gyár központja is található – a nyersanyagok feldolgozása
(fűszerek válogatása, őrlése és a fűszermixek összekeverése), valamint nagy kiszerelésű csomagolások készítése történik. Mellében – tíz kilométerre a központtól – található a gyár minőség-ellenőrző laboratóriuma, és itt készítik elő az alapanyagokat a végső csomagolást végző üzem számára. Schönbrunnban kapott helyet a legnagyobb Fuchs-gyár,
amelyben a termékek végső csomagolása történik.
A cég Franciaországban 1977 óta gyárt és forgalmaz az ipar számára a helyi piac igényeihez alkalmazkodva előállított fűszereket. Az USA-ban a Fuchs két gyárat üzemeltet, Baltimore-ban és Észak-Dakotában, ahonnan az előállított fűszereket ipari kiszerelésben a legnagyobb nemzetközi élelmiszer-ipari cégeknek szállítják. Brazíliában, Sao Paulóban a kiskereskedelem és az ipar számára egyaránt állítanak elő és csomagolnak fűszereket. Emellett itt
találhatóak a cég nagy paprika- és borsültetvényei. Kínában, a shandongi üzemben dolgozzák fel a Fuchs itteni ültetvényein termesztett, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő fokhagymát, vöröshagymát és gyömbért.
Jelenleg a Fuchs-csoport világszerte megtalálható 13 üzemében – Németországban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kínában, Vietnamban, Franciaországban és Romániában – mintegy 3000 dolgozót foglalkoztat. A több mint ötvenéves tapasztalattal rendelkező cég jelen van a fűszerkészítés minden területén, és termékportfóliója kielégíti a kiskereskedelem, a Horeca és az ipar legszélesebb körű igényeit. A több ezer termékből álló kínálatot minden esetben a helyi piacok igényeihez igazítva
készítik. A felhasznált alapanyagok nagyrészt a Fuchs ültetvényeiről származnak. A legmagasabb minőségről az optimális magkombinációkkal, az ideális klíma megválasztásával, valamint a modern technológia segítségével gondoskodnak. A további, más országokból érkező alapanyagokat a legszigorúbb minőség-ellenőrzésnek vetik alá, csupán ezután kerülhetnek a gyártási folyamatba.
Magyarországi forgalmazó: Dynamit Kft.
A Dynamit Kft. családi vállalkozásként működik, mely évek óta foglalkozik magas minőségű élelmiszerek magyarországi forgalmazásával, gyártóik hazai képviseletével.
A cég termékpalettáján olyan színvonalas termékek szerepelnek, mint a Jamie Oliver élelmiszerek, a Geeta’s indiai mártások és chutneyk, illetve a Fiddes & Payne cég által gyártott különböző tortadekorációk. Ehhez a csapathoz csatlakozott 2012 év végén a FUCHS márka termékei is.
A tulajdonosok eltökélt szándéka, hogy a mindennapi konyha elengedhetetlen tartozékaivá, a kulináris élmény meghatározóivá váljanak termékeink hazánkban ugyanúgy, mint ahogy az már a nyugat-európai konyhákban az elmúlt években megtörtént.
„Mivel az étkezés az egyik legfontosabb örömszerzési forrás, szeretnénk, ha minél több emberhez el tudnánk juttatni üzenetünket és termékeinket.”
Weboldal: www.dynamit.hu
| Fuchs márkaértékek |
| • A Fuchs márkanévvel a magas minőség és kedvező ár párosul • A termékek a gyártási technológiának köszönhetően, megtartják ízüket, színüket, illatukat • Valódi fűszerek • Magyarországon az egyedi, átlátszó fóliás csomagolás, melyben látható a fűszer minősége színe • Különleges fűszerkínálat • Fűszer és fűszermix egyedi igényekhez igazodó gyártása |

