A Csillagok háborúja című filmeposzból eredő Jedi „vallás” követői nyilvános helyeken általában kapucnis köpönyeget vagy pulóvert viselnek. Nagy-Britannia első Jedi egyházának vezetőjében azonban az észak-walesi Bangor város Tesco áruházának biztonsági őrei nem a Sötét oldal ellen küzdő lovagot látták, hanem azt hitték, hogy egy csuklyás huligán tévedt a boltba, és – miután felszólításra sem volt hajlandó levenni kapucniját –- kitessékelték az ajtón.
A 23 éves Daniel Jones – Jedi nevén Morda Hehol – a The Sun pénteki beszámolója szerint hiába magyarázta, hogy vallási előírásnak tesz eleget, amikor magán tartja pulóvere csuklyáját. Morda a legnagyobb brit bulvárlapnak kijelentette: az általa tavaly alapított brit Jedi egyház minden hívének a Tesco bojkottját fogja javasolni, ha hasonló incidens még egyszer előfordul. „Akkor aztán érezni fogják az Erőt” – jósolta.
Nagy-Britanniában külön fogalom a „hoodie”, vagyis a kapucnis pulóvert viselő utcai bajkeverő – hood angolul: kapucni, csuklya –, és az áruházakban általában nem szeretik, ha egy ilyen szerzet betéved. Sok boltban tiltják is a kapucnik viseletét a vásárlóknak.
A The Sun által ismertetett esetre reagálva a Tesco szóvivője is kijelentette: a cég azt kéri az áruházaiba betérő Jedi lovagoktól, hogy vásárlás közben ne viseljék kapucnijukat. (MTI)
elelmiszer.hu

