Becsült olvasási idő: 3 perc
A kkv-k profitálhatnak a kormány és a Knorr-Bremse együttműködéséből

A magyar beszállító kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése érdekében együttműködés jön létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és a fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse csoport magyarországi vállalatai között - az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a leányvállalatok vezetői írták alá csütörtökön, Budapesten.

Az együttműködés keretében létrejön a Nemzeti beszállítói programok munkacsoport, és a felek olyan beszállítói programok megvalósítására törekszenek, amelyek több oldalról segítik a kkv-k fejlődését és hozzájárulnak ahhoz, hogy beszállítóként kapcsolódjanak a Knorr-Bremse vállalathoz - ismertette a miniszter.

Reményét fejezte ki, hogy ez a gyakorlat nemcsak a járműgyártásnál, hanem más ágazatokban működő cégeknek is minta lesz majd. A munkacsoport működésének célja, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás számára tegye elérhetővé azt a lehetőséget, hogy multinacionális vállalatok beszállítója legyen - összegezte Varga Mihály. Felidézte, hogy a kormány három évvel ezelőtt kötött stratégiai megállapodást a vállalatcsoporttal, amelynek eredményeként folyamatosan emelkedett a magyarországi gyárak jelentősége. Méltatta azt is, hogy szemben a Magyarországon jelen lévő nagy jármű- illetve gépipari vállalatok 10-30 százalékos beszállítói arányával, a Knorr-Bremse csoportnál a beszállítók 40-50 százaléka magyarországi cég, több mint 400 hazai vállalkozással állnak kapcsolatban.


Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a program keretében a Knorr-Bremse ingyen adja át saját tudását, technológiáját a vállalatoknak, amelyeket fejleszt, a kkv-nál megjelenő képzési-, eszköz- és minden egyéb költséget ugyanakkor az állam finanszírozza majd. Az államtitkár becslése szerint egy program hozzávetőlegesen egymilliárd forintba kerül, a fejlesztések az átlagos 3-5 év helyett pedig mindössze legfeljebb 2 évig tartanak. A mostani megállapodás keretében legalább öt olyan céget fejlesztenek, amely eddig nem szállított, vagy ha beszállító volt a volumenének bővítése a cél. A tervek szerint több hasonló együttműködés is születik majd a nagyvállalatok és a kormány között, amellyel mintegy 100 kkv kerülhet be a programba - ismertette az államtitkár. Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatcsoport több mint 20 éve kezdett együttműködni magyarországi kkv-kal, az eddigi erőfeszítések eredményeként már 50 százalékos a magyarországi beszerzések aránya. A Knorr-Bremse beszállító fejlesztési programjaiba már több hazai, pár millió forintos árbevételű vállalkozás kapcsolódott be, amelyek mostanra már nemzetközi piacokon is sikeresek, több milliárd forintos árbevételt érnek el és munkavállalói létszámát is többszörösére növelték. A vállalatcsoport magyarországi beszállítói sikeresen kapcsolódtak be az ellátási láncba és nemcsak a hazai gyártást látják el hatékonyan, hanem a világ közel 30 országában működő gyárakat is. A szándéknyilakozatot Bíró Attila mellett szintén aláírta Sávos András, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. társ ügyvezető igazgatója, Tavaszi Tivadar, a Knorr-Bremse a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. társ ügyvezető igazgatója.

A járműipar – amely Magyarország újraiparosítási programjának, az Irinyi Tervnek egyik alappillére – hatalmas változások előtt áll – hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: az az ország, amelyik kellő időben, jó irányba fordítja gazdaságának ezt a szegmensét, jelentős versenyelőnyre tehet szert. Az iparág egyik vezető cégcsoportjának vállalataival, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft-vel és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft-vel kötött megállapodás olyan beszállítói programok megvalósítását teszi lehetővé, amelyek modellként szolgálhatnak a járműgyártás és a kapcsolódó ágazatok képviselői számára is – szögezte le a tárcavezető.
Elsődleges érdekünk, hogy a magyar kis- és középvállalkozások minél nagyobb számban tudjanak csatlakozni a nálunk működő világvállalatok beszállítói köréhez – mutatott rá Varga Mihály kijelentve, hogy a ma aláírt dokumentum ehhez teremti meg a feltételeket. A Knorr-Bremse magyarországi leányvállalatai már most is – a hazai átlagot jóval meghaladóan – több mint 400 magyar vállalkozással állnak kapcsolatban.
A kormány és a nálunk működő nemzetközi nagyvállalatok közötti együttműködés eddig is számottevően járul hozzá gazdaságunk fejlődéséhez és a cégcsoportok sikereihez is – fogalmazott a szakminiszter, aki szerint Magyarország azzal nyerheti a legtöbbet, hogy a külföldi nagy cégek által képviselt magas technológiai és szakmai szint hozzájárul a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlődéséhez is.

A Knorr-Bremse vállalatcsoport müncheni székhelyével a vasúti és haszongépjármű rendszerekhez gyártott fékrendszerek területén világszerte vezető gyártónak számít, 2015-ben csaknem 6 milliárd euró árbevételt ért el, és 30 országban több mint 24 ezer munkatársat foglalkoztat. A csoport budapesti egysége a vasúti fékrendszerek tervezésének és gyártásának a központja, míg Kecskeméten a haszongépjárművek számára készülnek a fékrendszerek.