A Baromfi Terméktanács, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös közleményükben úgy fogalmaztak: három tényező – a termékkör, a mérték és a hatálybalépés – ismerete a piaci szereplők számára üzenetértékű és kulcsfontosságú lehet a kérdésben.
Ugyanis már a bejelentés ténye is elindítja az érintett termékpályákon a várt kedvező folyamatokat – áll a közleményben.
A terméktanácsok ugyanakkor örömmel nyugtázták a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkárának, Czerván Györgynek azon bejelentését, hogy a kormány a közeljövőben ismét napirendre tűzi az alapvető élelmiszerek áfamértékének csökkentéséről szóló előterjesztést.
A három terméktanács tavaly augusztusban konkrét mértékre és termékkörre vonatkozó javaslatot juttatott el a kormányzat illetékeseihez – emlékeztetnek. Ebben javasolták, hogy a tej, a trappista sajt, a vágott baromfi, illetve baromfihúsrészek, a tojás, valamint a sertéstőkehúsok áfakulcsa 5 százalékra csökkenjen.
Az érintett két minisztérium – a VM és az NGM – szakembereivel folytatott többfordulós egyeztetésen az álláspontok tisztázódtak, illetve közeledtek. Időközben több, hasonló kezdeményezés vált ismertté, legutóbb az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) készített ebben a témában tanulmányt.
Mostanra egységessé vált az álláspont a termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig, a kutatótól az érdekvédőig, a minisztériumtól a szakmaközi szervezetekig miszerint a feketegazdaság térnyerését a túl magas adómérték segíti, miközben a szabályosan működő hazai vállalkozások tartósan versenyhátrányba kerülnek és működésük ellehetetlenül – áll a közleményben.
Olyan gazdaság- és társadalompolitikai szempontokat egyaránt figyelembevevő döntés szükséges, amelynek eredményeként a fogyasztói árak csökkenésében, valamint a legális versenyfeltételek megteremtésében rejlő előnyök meghaladják az adóbevétel-csökkenés hátrányait.
E tekintetben a három terméktanács továbbra is megalapozottnak tartja és ismételten a döntéshozók figyelmébe ajánlja korábbi javaslatát – tartalmazza a közlemény.

