Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint az uniós tejkvóta eltörlése és az orosz embargó miatt kialakult túlkínálat komoly kihívás elé állítja a tejágazatot, a drasztikusan alacsony felvásárlási árakat a magasabb támogatás messze nem tudja ellensúlyozni. A Kamara ezért kiemelt feladatának tekinti, hogy mind hazai, mind nemzetközi szinten lépéseket tegyen a problémák megoldása érdekében. Győrffy Balázs emlékeztetett rá, hogy már a Visegrádi Országok agrárkamaráinak májusi ülésén javaslatokat fogalmaztak meg a tejpiaci helyzet kezelésére. Hozzátette: a NAK támogatja stratégiai partnere, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szorgalmazott intézkedéseket, mivel azok érdemi segítséget jelentenének a tejtermelőknek.
Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK és a gazdademonstráció szervezésében részt vevő COPA alelnöke szerint a tejtermelők többek között az uniós politika áldozatai. Brüsszelnek komoly felelőssége van az embargós helyzet kialakulásában, ezért a termelők jogosan várják el az Európai Uniótól (EU), hogy tegyen lépéseket a piaci zavar felszámolása érdekében. A tejpiacon most tapasztalható problémák kezelésére szolgáló eszközöket ugyanis az EU kivezette, ezek helyett nincsenek új szabályozók, a Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszere nem alkalmas a helyzet rendezésére.
Az uniós agrárminiszterek 2015. szeptember 7-én tartják rendkívüli tanácskozásukat Brüsszelben. Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA, illetve az Európai Tejtanács erre az eseményre időzítve szervez tüntetést, amelyen várhatóan több ezer gazdálkodó vesz részt.

