Bálint Tóth János
Becsült olvasási idő: 2 perc
A pénzről és tőkebevonásról beszélgettek a Tesco Beszállítói Akadémián

A finanszírozás és tőkebevonás lehetőségei címmel tartotta meg a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a CE Faktor a Tesco Beszállítói Akadémia soron következő konferenciáját Budaörsön, csütörtökön. 

A tavaly meghirdetett rendezvény sorozat célja olyan tudás átadása a jelenlegi és potenciális beszállítói partnerek részére, amelyek hozzájárulnak a termékfejlesztéshez, a minőségbiztosításhoz, a marketing és export lehetőségek bővítéséhez és a megfelelő pénzügyi háttér biztosításához. Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen megfelelő pénzügyi háttér és információk hiányában az elsősorban élelmiszer-ipari kis- és középvállalkozások nemcsak a fejlődés lehetőségét veszítik el, hanem energiájuk nagy részét a mindennapi életben maradásért folyó küzdelem emészti fel.

tescoFaktorálással gyorsítható a pénzforgalom sebessége, sőt, az elérhető profit akár 20 százalékkal növelhető. Többek között erről beszélt előadásában Major-Maróthy Zsolt, a CE Faktor Zrt. vezérigazgatója. A vállalkozások naponta szembesülnek a pénzügyi válság okozta bajokkal, például a kockázatosabb környezettel, hosszabb fizetési határidőkkel, hatékonysági kényszerrel és a gyors változás kockázataival. Az évente 26,4 milliárd forint forgalmat bonyolító CE főként az úgynevezett folyó faktorálást ajánlja azon beszállítóknak, akik kénytelenek alkalmazkodni a hosszabb fizetési határidőkhöz. E finanszírozás előnye, hogy a szerződés napján, esetleg másnap a követelés 75-90 százalékát megkapja a beszállító cég a faktorcégtől. A faktorcég lép tehát a beszállító és a vevő kapcsolatába, átveszi a vevő tartozásának a kezelését. A fennmaradó követelés teljesítését a vevő fizetése után egyenlítik ki. A faktorcég nem pusztán követeléskezelőként működik, a szolgáltatás része egy naprakész könyvelés, a vevői információk átadása, nyilvántartások vezetése, internetes hozzáférés, követelés-biztosítás, előszűrés, fizetési garancianyújtás, vagy akár a kintlévőségek behajtásának jogi és adminisztratív intézése. Major-Maróthy Zsolt kifejtette, jelenleg 170 beszállító ügyeit intézik, közte az évente 20-30 millió forint forgalmat teljesítő kis cégekét, de akad közöttük 300-400 milliós társaság egyaránt. A faktorálás költségét a számla értéke és a fizetési határidők befolyásolják (1-2 százalék), nagyobb értékhatár esetén cégre szabottan, egyedi árat alkalmaznak.

A tőkebevonás számtalan lehetőségeit sorolta fel előadásában Horgos Lénárd, az M27 Absolvo Consulting partner menedzsere. A magvetéstől a tőzsdei bevezetésig számos állomáson megy át egy fejlődő vállalkozás, de a pénzintézeti finanszírozás kiterjedhet az indulástól akár az esetleges mentőöv igénybevételéig. Horgos Lénárd számos tőkebevonási lehetőségre hívta fel a figyelmet, közte a kockázati tőke alapok, a magán tőkebefektetők, stratégiai partnerek, illetve szakmai befektetők magatartásának és elvárásainak bemutatásával. Két éve hazánkban 37 tökebevonásra érdemes befektetést jegyeztek, tavaly 42-őt, idén 80-100 lehet a számuk, ezzel együtt kevés a támogatásra érdemes jó cég, illetve fejlesztési elképzelés, főleg nemzetközi piacokon is értékesíthető késztermék, pedig a kockázati tőke alapokat pénzkihelyezési kényszer szorítja. Érdekesség, az élelmiszeriparban is terjed az internetes „befektetés”, vagyis egy jó áru, egy jó üzleti modellhez többen csatlakoznak, 10-100 dolláronként összedobják a szükséges pénzt. Így született meg a nano sörfőzde és a Vegán nevet viselő sajtféle.

A beszállítói konferencián Szemán Ábel, a K&H Bank seinor üzletkötője a deviza árfolyamkockázatok kezelésének eseteit ismertette, az exportfinanszírozás helyzetét Kovács Eszter, az Exim Bank igazgatója ecsetelte, végül az agrárfinanszírozás fontosságát és a hazai ágazat 2020-ig kitekintő támogatási lehetőségeiről Raskó György, agrárközgazdász, vállalkozó beszélt.

 

Balról: Major-Maróthy Zsolt és Ashley Hicks