Becsült olvasási idő: 1 perc
A tyúkketrec után Szlovákiában és Csehországban jöhet az anyakoca-ketrec mizéria (Frissített!)

A tojásmizéria után jöhet a sertéshús drágulása is − legalábbis Szlovákiában és Csehországban - az Európai Unió ugyanis nemcsak a csirkék tartásának normáit szigorította, hanem a sertésekét is, jóllehet csak 2013-tól lép hatályba, hogy az anyakocák ketrecét meg kell nagyobbítani. A Vidékfejlesztési Minisztérium a hírre reagálva közölte: Magyarországot nem érinti a jogszabály.

A szlovák és a cseh lapok szerint ugyan a sertéshús ára nem száguld úgy, mint a tojásé, de azért érezhető lesz az erősödés. Mivel az uniós tagállamok többségében máig nem felelnek meg a szigorúbb kritériumoknak a sertésfarmok, ezért a szlovák Pravda napilap szerint néhány disznohónapon belül akár a negyedével is drágulhat ez a húsféleség. A cseh Mladá Fronta Dnes szerint kilónként 20 koronás (nagyjából 225 forint) drágulás jöhet.

Szlovákiában éves szinten fejenként 30 kilogramm sertéshúst fogyasztanak el, amelynek kilónkénti ára 4 euró körül mozog. Ha beigazolódik a prognózis, akkor a drágulás éves szinten fejenként legalább 30 eurót jelent. Bár Szlovákiában a farmok döntő többsége már megfelel az új normáknak, a problémát az okozza, hogy hazai forrásból mindössze a sertéshúsigény 37 százaléka elégíthető ki, a többi importból származik. „A hús árát Nyugat-Európában alakítják, a dán, a német, a holland, a francia és a spanyol húskivitel szabja meg az árakat” − közölte Lelkes Péter, az Ipolyszakállason működő termelőszövetkezet elnöke. Így most a sertéshús kilónkénti felvásárlási ára már 1,40 euró környékén mozog, ami 30 centtel magasabb a tavalyinál.

Magyarországon nincs ok aggodalomra - nyugtat meg a Vidékfejlesztési Minisztérium - ugyanis minket nem érint a sertésekre vonatkozó jogszabály. Az unió ugyanis azt írta elő, hogy az egyéni állásos disznótartást kell megszüntetni, de nálunk ezt be sem vezették, úgyhogy nem lesz szükség semmiféle átállásra.