A termékcsoportok kiállítóinak száma szerinti sorrendjében kenyér és más sütőipari termék következnek, tejtermékek, bio, gasztronómiai majd együtt a hűtött és friss élelmiszerek. Olyan sok vállalat jelentkezett a mostani vásárra, hogy a szervezők nem tudtak mindenkinek helyet adni. Így már megnyitották a várólistát a 2015-ös vásárra.
Kilencvennyolc országból összesen 6 777 kiállító jelenti a telt házat, a tizenegy csarnok és az összekötő útvonalak 284 ezer négyzetméteren. Harmincnéggyel több kiállító bérel helyet idén, mint az előző Anugán. Olaszországból több kiállító érkezett (1 037), mint a vendéglátó országból. A 825 nemet cég nemi csökkenést jelent. Így a külföldiek részaránya 88 százalékra emelkedett. Utánuk a kiállítók száma szerint sorrendben a spanyol, kínai, francia, török és görög vállalatok következnek. Feltűnőnek tartja a válságban lévő Dél-európai országok jelentős részvételét Christine Scharrenbroch német újságírónő. Különösen azt, hogy Görögországból nőtt a kiállítók száma, 2011-hez képest.
Szerinte ez egyrészt azt mutatja, hogy Németország az élelmiszerek jó felvevő piaca. Másrészt a termelők nyilvánvalóan arra törekednek, hogy új értékesítési lehetőségeket keressenek, növelnék exportjukat, hogy csökkentsék hazai piacuk válságának hatását.
Idén több a magyar kiállító és látogató is
Magyarországról is nőtt a kiállítók száma; a legutóbbi harminchét után most negyvenhét vállalat bérel standot a Rajna parti vasárterületen. Közülük legtöbben a hűtőipart képviselik. Ennek fő okát Losó József, a MIRELITE Mirsa Zrt. igazgatóságának elnöke abban látja, hogy a hűtőlánc miatt a mélyhűtött áruk viszonylag drágák, ezért a hazai eladási lehetőségek szűkülnek. Az Agrármarketing Centrum által szervezett közös standon harmincketten mutatják be kínálatukat, míg tizenöt magyarországi cég önállóan jelenik meg - tájékoztat Kakuk Marta, a kölni vásár magyarországi képviselője szombaton délután a sajtóközpontban, és hozzáteszi: - Látogatói rekordot is várhatunk ezúttal. Amíg tavalyelőtt összesen háromszáz magyar szakembert regisztráltak a pénztáraknál, addig most elővételben már megvettek háromszázkilencven belépőjegyet.
- Egyedülálló kapcsolatteremtési lehetőséget jelent az Anuga, hiszen a legutóbbihoz hasonlóan, megint 150 ezernél több szakmai látogatót várnak öt nap alatt, száznyolcvannál több országból - jelentette ki a nyitás előtt, pénteken este tartott vállalatvezetői fórumon Harry Brower, az Unilever összevont németországi-ausztriai-svájci elnök-vezérigazgatója.Ehhez a megállapításhoz csatlakozott szombaton az ünnepélyes megnyitón Gerald Böse, a kölni vásár vállalat elnöke: - Az Anuga iránti érdeklődést növelik kiállítóink sikerei és látogatóink elégedettsége. Igényeikhez igazítottuk koncepciónkat az évek során, és sikerült az Anugát tartalmilag és szervezést tekintve is úgy fejlesztenünk, hogy ennek a vásárnak a minősége fenntartható és még növelhető legyen. Szavait alátámasztja, hogy az árubemutató és az üzleti tárgyalások mellett több mint száz szakmai információs rendezvényt tartanak öt nap alatt.
Látogatók és kiállítók nagy érdeklődéssel várják elsősorban a hús és húskészítmények, tejtermékek, italok és édességek trendjeit, valamint az élelmiszer-kiskereskedelem fejlődési lehetőségeit áttekintő rendezvényeket.

