Becsült olvasási idő: 1 perc
Augusztustól fizetni kell az utántermesztett vetőmag után
Augusztustól jogdíjat kell fizetni az úgynevezett utántermesztett vetőmag, vagyis a mezőgazdasági termelő által termelt és saját részre visszavetett, nem minősített vetőmag felhasználása után – közölte a Magyar Agrárkamara.

A díjfizetési kötelezettség nem terheli a 20 hektárnál kisebb területen növénytermesztéssel, illetve 1 hektárnál kisebb területen burgonyatermeléssel foglalkozó termelőket. A díjfizetési kötelezettség azután lép életbe, hogy a Parlament az Európai Közösség idevonatkozó szabályozásával összhangban idén elfogadta az egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló jogszabályt. A fizetési kötelezettség több takarmánynövényre, gabonafélére vonatkozik, továbbá a burgonya, illetve az olaj-és rostnövények közül az olaj repce és a réparepce, valamint a lenmag után is kell fizetni. 

                                          
A jogdíj megfizetésének ellenőrzésére július végétől már bejegyzett cégként működik Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. Ez a szervezet – az európai uniós példáknak megfelelően – azt hivatott ellenőrizni, hogy melyik agrártermelő, milyen fajtaoltalommal rendelkező vetőmagot, illetve gumót használ termelése során, illetve azt, hogy ha kell, megfizette-e a szükséges jogdíjat a fajta használata után. A termelő a díjat a közte és a fajtaoltalmi jogosult közötti szerződés keretében rögzített mértékben és módon fizeti, ha pedig nincs szerződés, a fizetési kötelezettség a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hivatalos lapjában megjelent mértékű – olvasható a kamara közleményében. A törvény megjelenése előtt tilos volt az oltalommal rendelkező növényfajták „utántermesztése”, a megjelent törvénymódosítás viszont ezt megengedi, ha a termelő díjat fizet. (MTI)

elelmiszer.hu