hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
„Az aktív pihenéstől töltődöm fel igazán”

Az új embereket, kollégákat leginkább a tárgyaikon és szokásaikon keresztül lehet megismerni. Rovatunkban most Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország HR- és kommunikációs igazgatója mutatkozik be.

Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország HR- és kommunikációs igazgatója mutatkozik be rendhagyó módon az általa fontosnak tartott dolgain, hobbijain keresztül. Mindezekből kiderül, Hajnalka nagy hangsúlyt fektet a testi-lelki felfrissülésre, és nem áll tőle távol az édes élet sem.

Széll Hajnalka

EGY
Egészséges táplálkozás


Nagyon hiszek az „az leszel, amit megeszel” mondás igazságában. Kifejezetten figyelem a táplálkozással kapcsolatos új trendeket, ugyanakkor azt is nézem, hogy milyen tudományos forrásból származnak. Számomra leginkább a képzett dietetikusok véleménye a mérvadó. Igyekszem a magam és a családom táplálkozási szokásait alakítani, az egyes élelmiszertípusok arányára és a mértékletességre nagy hangsúlyt fektetek. Szerintem az is fontos, hogy mit és milyen sorrendben eszünk. Sok friss alapanyagot használok és nagyon szívesen főzök.

KETTŐ
Édes élet


Kicsit az előző ponthoz is kapcsolódik, hogy a mértékletesség szem előtt tartásával nagyon szeretem a desszerteket, nem is annyira enni, mint inkább készíteni! Szeretek egy hagyományos édességet újragondolni, akár valami újat alkotni egy közismert receptből. A családi eseményekre és baráti összejövetelre szívesen lepem meg a szeretteimet egy általam készített desszerttel. Nekem az alkotáson túl nagy öröm látni, hogy milyen gyorsan elfogynak a süteményeim. Ezen a téren is igyekszem fejleszteni a tudásomat. Most például izgatottan várom a bonbonkészítő workshopot, amit a családomtól kaptam a születésnapomra.

HÁROM
Ép testben ép lélek


A táplálkozás mellett az egészséges életmód másik pillére, a testmozgás is kihagyhatatlan az életemből. A legsűrűbb időszakokban is igyekszem legalább heti három alkalmat testmozgásra fordítani. A funkcionális edzés és a squash az a két sport, amit igazán szeretek, de tulajdonképpen „mindenevő” vagyok, ha mozgásról van szó. Nemcsak azért, hogy formában tartsam magam, hanem azért is, hogy mentálisan is felfrissüljek a fizikai aktivitástól.

NÉGY
Aktív pihenés


A hétköznapokból kiszakadva az kapcsol ki igazán, ha új dolgokat fedezhetek fel a világban. Imádok utazni a családommal, és ilyenkor a lehető legtöbbet szeretném látni az adott országból. Kedvelem a reggeltől estig tartó városnézést, de a természeti szépségek is vonzanak. Boldogan túrázom akár belföldön, akár külföldön. Az egyik kedvenc helyem Spanyolország, ami mindig lenyűgöz, még akkor is, ha mostanában inkább csak a munkából kifolyólag járok oda.

 

ÖT
Aki a virágot szereti…


Szerintem sem lehet rossz ember! A főzés és a desszertkészítés mellett a kertészkedésben tudok kikapcsolódni a mindennapokban. Megnyugtat a természet közelsége, lecsendesíti a gondolataimat. Az pedig boldogsággal tölt el, hogy a kezem nyomát látom a növényeken, örömmel tölt el, ha jól vannak, új hajtásokat hoznak, virágozni kezdenek. Van otthon egy pici virágoskertem, szó szerint és átvitt értelemben is ez az én kis oázisom, az én kis szigetem a nagyvilágban.

 

Széll Hajnalka – Névjegy

BEOSZTÁS: 
Auchan Magyarország
HR- és kommunikációs igazgató

MUNKAKÖRI FELADATAI:
HR- és kommunikációs igazgatóként nagyon felelősségteljes a munkám a vállalat munkáltatói márkájának, HR-stratégiájának és -kommunikációjának kialakításában. 

LEGNAGYOBB KIHÍVÁS:
Ilyen rendkívüli időszakban és gazdasági helyzetben is megtartani a munkavállalói jóllétet.

AMIRE A LEGBÜSZKÉBB:
A 17 éves fiam, Marcell, aki egy világra nyitott és az érzelmeit kimutatni képes, szociálisan érzékeny, nagyszerű emberré vált. Ezek számomra is fontos alapértékek. 

ISKOLAI VÉGZETTSÉG:
Informatikai mérnöki diploma

NYELVISMERET:
francia, angol

A cikk eredetileg a Store Inisder magazin 2023/1-2. számában jelent meg.

Képek forrása: Store Insider magazin 2023/1-2.