hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az aludobozok visszaváltása jótékony célt is szolgálhat
Közel egymillió forintnyi adomány gyűlt össze a Spar és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös kezdeményezése keretében.

A Spar Magyarország több mint negyedszázada dolgozik együtt a a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Ennek az együttműködésnek újabb állomása érkezett el idén márciusban, amikortól egy különleges kezdeményezés jóvoltából a háztartásban összegyűlt alumínium dobozok visszaváltásakor a vásárlóknak felkínálták az adakozás lehetőségét. 

A kijelölt Spar és Interspar üzletekben lévő több mint 30 automatában 2021-ben 320 tonna mennyiségben 20 millió dobozt váltottak vissza a felhasználók, ami az összes Magyarországon forgalomba hozott aludoboz közel 2 százaléka. A Returpack 2010 tavaszán helyezte ki az első aludoboz visszaváltó automatát a budapesti, Sibrik Miklós úti Interspar hipermarkethez, majd ezt követően országszerte több mint 30 ilyen gép kapott helyet, jellemzően Interspar áruházakban. Évente átlagosan 20 millió dobozt váltanak vissza az itt működő gépekben, ami az együttműködés kezdete óta eltelt közel tizenkét esztendőben több mint 220 millió újrahasznosított alumíniumdobozt jelent.

Forrás: Adobe Stock

„A Minden Doboz Visszajár kezdeményezésnek köszönhetően a visszaváltott termék többszörösen újrahasznosul: az így összegyűjtött fémet ismét felhasználhatja a gazdaság, az adományok révén pedig több száz, nehéz sorsú kisgyereknek biztosíthatunk felhőtlen nyaralást. Idén március végétől ebben a programban 200 ezer jótékony aluduboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. Az így befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táboroztatását segíti” – mondta Maczelka Márk a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.