Brüsszeli jóváhagyásra vár a GMO (génmódosított organizmus)-mentes jelölésről szóló rendelet, miután a tervezet közigazgatási és társadalmi egyeztetése tavaly év végén lezárult. Az Európai Bizottság notifikációjára alapesetben három hónapot kell várni, ugyanakkor ha a tervezettel kapcsolatban a bizottság, vagy valamelyik tagállam kifogást emel, az az eljárást további három hónappal meghosszabbíthatja – nyilatkozta a Magyar Időknek Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A GMO-mentes jelölés bevezetésével kapcsolatos munkálatokat már tavaly megkezdte a tárca, az eredeti tervek pedig arról szóltak, hogy 2016 elején a boltokba kerülhetnek az első, védjeggyel ellátott termékek. Erre azonban – az uniós jóváhagyást követően – még várni kell, az államtitkár számításai szerint az év első felében léphet hatályba a rendelet.

A kormány holnapjára felkerült tervezet szerint GMO-mentes jelölést kaphatnak azok a termékek, amelyek nem tartalmaznak genetikailag módosított alapanyagot, az állati termékeknél pedig azok, amelyek esetében bizonyíthatóan mentes takarmányon nevelkedett a jószág. Mivel a módosított növény véletlen előfordulását nem lehet kizárni, ezért az élelmiszereknél 0,4 százalékos hibahatár megengedett. A rendelet az állati termékeknél is megengedő, itt egy rövid átállási időt határoztak meg, így például ha a szarvasmarha legalább hat hónapja GMO-mentes takarmányt kapott, akkor a teje már mentesnek minősül. A jelölést első körben a hús, a hal, a tej, a tojás, a méhészeti termékek, valamint a növényi eredetű termékek körében vezetnék be, illetve a takarmányok esetén is feltüntethető lesz, hogy az adott termék GMO-mentes termelésből származik.
A Magyar Idők cikkének folytatása ezen a linken elérhető.

