Becsült olvasási idő: 1 perc
Az igazi pezsgő csak francia lehet

Legalábbis a kínaiak szerint. Franciaország még nem védette le a champagne elnevezést, de Kína - mint sok minden másban - ebben is az élen jár.

Hamarosan véget vetnek annak, hogy Kínában minden habzó borra rá lehessen írni a champagne elnevezést. A kínaiak ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy az igazi pezsgő mostantól csakis francia lehet, ami jó hír lehet Franciaországnak. Az alkohol terén például csak a francia konyak, a pezsgőskót whisky vagy a kaliforniai Napa völgy bora élvez védettséget, amelyekkel szemben a pezsgő még nem veszi fel a versenyt, viszont rohamos gyorsasággal terjed a kínai üzletekben.

Míg 2001-ben még csak 50 ezer palack fogyott el belőle, addig tavaly már több mint 2 millió, s így egy évben mintegy 50 százalékkal nőtt a pezsgőfogyasztás Földünk legnépesebb országában. Igaz, ezzel az eredménnyel még csak 12.-ek az első helyet elfoglaló britek, valamint a második helyen lévő Egyesült Államok után, de a gallikumnak való elismerés terén már élen állnak. Szintén ez az elismertetés a fő célja a francia pezsgő exportőreinek az USA-ban és Oroszországban.