Ez a fogyasztói árakra vetítve akár 17 százalékos árcsökkenést is jelenthet. Egy egyszerű példával: ha van egy 100 forint értékű húsúnk, eddig 127 forintot kellett kifizetni érte az áfa miatt, ám most csak 105 forintot kell majd. A kettő közötti különbözet 22 forint, ami az eredeti 127 forintos bruttó árnak a 17 százaléka.
Új csökkentések jöhetnek
A miniszter azt is elmondta: az áfacsökkentés hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Hozzátette: a mostani döntés az élelmiszerek áfacsökkentésének első lépése, és nem tartotta kizártnak, hogy jövőre további mérséklések lehetnek.
Még nem lehet tudni, hogy a kieső áfabevételt – amely mindenképpen milliárdokban lesz mérhető – miből tervezik pótolni a költségvetésben. A Népszabadság korábban azt vetette fel: könnyen lehet, hogy egy új adó bevezetésében gondolkodik a kormány.
Hogy a kormány javaslata pontosan mikor kerül a parlament elé, azt még nem lehet tudni.

