Becsült olvasási idő: 1 perc
Biztató hírek a reklámpiacról

A világon reklámokra összesen 498 milliárd dollárt adtak ki a vállalatok tavaly, ez 7 százalékkal haladja meg a 2010. évi reklámköltést. Európában a cégek 0,4 százalékkal kevesebbet költöttek reklámra, míg a többi földrészen mindenütt növekvő a trend – olvasható a Nielsen kutatásában.

Legnagyobb mértékben, 18 százalékkal a ruházati cikkek hirdetési büdzséje növekedett, majd az egészségvédelem és kereskedelem következik 11, illetve 9 százalékkal.

Európában 0,4 százalékkal csökkent a reklámköltés egyik évről a másikra. Az USA-ban kétszázalékos növekedést regisztrált a Nielsen, míg a több földrészen 11-12 százalékos a bővülés.

Nehéz évnek bizonyult a világgazdaság számára 2011 is, amikor természeti katasztrófák, politikai felkelések, valamint a pénzügyi válság hullámzásai befolyásolták az USA és Nyugat-Európa helyzetét – állapítja meg a Nielsen negyedévenként kiadott globális reklámpiaci jelentése. Miután a tavalyi harmadik negyedévben megemelkedett a reklámköltés, a világ legnagyobb hirdetői óvatosabbak lettek. A negyedik negyedév 131 milliárd dollárral zárt, ami csak 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi hasonló periódusban mért összeget.

A Nielsen kutatása szerint világszerte a sajtó minden ágában emelkedtek a reklámbevételek. A hirdetési piac 65 százalékát birtokló televíziónál, valamint a rádiónál 10-10 százalékot, magazinoknál 2, újságoknál pedig 1 százalékos többletet könyvelhettek el.

Kiemelkedik az internetes reklámköltések 24 százalékos bővülése, emellett a köztéri és a mozireklám pozíciója szintén erősödött.