A február 9-én megtartott kormányinfón Gulyás Gergely ipari fejlesztésekről is beszélt. Ennek kapcsán szóba került a zöld gazdasági gyártó kapacitások kiépítése, zöld technológiák alkalmazása, hidrogén előállítás, energetikai kutatás és mintaprojektek támogatása, valamint a dunai finomító átállítása többféle forrásból származó kőolaj feldolgozására.

A miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy a középületek energiahatékonyság fejlesztése kiemelten fontos és a lakosság energia beruházási hatékonyságát is növelni kell. A vasúti gördülőállomány és elektromos buszok beszerzése is kiemelt fontosságú. Megemlítette továbbá, hogy hidrogén meghajtású buszokat kíván beszerezni a kormány a jövőben.
Hiba lenne csökkenteni az áfát, mert az a gazdasági szereplők hasznát erősítené – mondta a Telex azon kérdésére, hogy ezek szerint soha nem lesz ez alapján csökkentés, miközben az állam áfabevételei nőnek.
A magas infláció miatt a tavalyi – az egész évre vonatkozó – 5487 milliárd forintos előirányzatot jócskán túllépve már az első 11 hónapban mintegy 6132 milliárdnyi áfabevétel teljesült, idén pedig a kormány 7099-ről 7985 milliárd forintra húzta fel az áfa-előirányzatot.
24.hu/telex


